Éljen, a Kémkölykök is kap egy rebootot!

Méghozzá az eredeti franchise alkotójával, Robert Rodriguezzel – egyebek mellett – a direktori székben. Biztos mindenki nagyon várja...

Az első Kémkölykök most márciusban lesz húszéves, és már egy évtized is eltelt, mióta láthattunk egy becsületes folytatást belőle (2018-ban született ugyan egy animációs sorozat a franchise részeként, de csak két évadot ért meg), szóval legfőbb ideje, hogy rebootolják, nem igaz?

Az Entertainment Weekly értesülései szerint erre már nem kell sokat várni, hiszen Robert Rodriguez rendező (és forgatókönyvíró, producer, zeneszerző, vágó, hangmérnök, vizuális effektes, továbbá kameraman) már dolgozik egy ötödik részen.

Az első Kémkölykök. Forrás: UIP-Duna Film

 

Azt még nem tudni, hogy Rodriguezen kívül visszatérnek-e az első négy rész sztárjai is, azaz Alexa Vega és Daryl Sabara a kémkölykök, illetve Antonio Banderas és Carla Gugino a szüleik szerepében. Annyi biztos, hogy a reboot is egy multikulturális kémcsaládot állít majd a középpontba, de hogy ez a család esetleg az eddigi kölykök családja lesz-e, akik immár kirepültek, és maguk is családot alapítottak, egyelőre nem ismert.

Robert Rodrigueztől legutóbb a Mindenkiből lehet hős című netflixes gyerek szuperhőssorozatot láthattuk tavaly decemberben, nagyjátékfilmmel pedig utoljára 2019-ben jelentkezett, kettővel is (Alita: A harc angyala, Red 11). A Kémkölykök-reboot mellett jelenleg egy női Zorro-sorozaton, egy Machete-folytatáson (Machete Kills in Space) és egy Ben Affleck főszereplésével készülő sci-fi/thrilleren dolgozik, Hypnotic címmel.


(via Uproxx)

Ha neked is eleged van a fantáziátlan rebootokból, légy résen, hiszen hamarosan (még a mai nap folyamán) jelentkezünk egy, a közelgő felesleges rebootokról szóló összeállítással!

 

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu