Ellopták Vasember ruháját

325 ezer dollárt, azaz több mint 86 millió forintot ér a drága holmi.

Ezt a jelmezt viselte a Robert Downey Jr. által alakított szuperhős még az első, 2008-as Vasember-moziban, így a kár nemcsak anyagi, hanem eszmei is. A kosztümöt a Los Angeles-i, pacoimai Movie Prop Storage-ból (Filmkellékraktárból) lovasították meg.

Robert Downey Jr. a filmben az ikonikus jelmezzel. Forrás: UIP-Duna Film

 

A Los Angeles-i rendőrség természetesen nagy erőkkel nyomoz az ügyben, ám a dolgukat nehezíti, hogy a raktár alkalmazottai csak annyit tudnak, hogy az értékes relikvia valamikor idén február és április 25. között tűnt el.

„A holmi eltűntét a raktár személyzete jelentette nekünk. Betörésként kezeljük az esetet”

– árulta el az ügyben nyomozó Barry Montgomery. Mint arról nemrég beszámoltunk, a tízéves évfordulót ünneplő Marvel éppen az első Vasember-film bemutatásától datálja a Marvel-univerzum létrejöttét, így valódi csapás lenne, ha a legendás szuperhős ikonikus ruhája sosem kerülne elő.


(via IndieWire)