Először beszélt róla Ben Affleck, miért távozott a Batman projektből

Eddig csak egy szűkszavú tweetet olvashattunk, most azonban a sztár személyesen is megszólalt egy talkshow-ban.

Január végén derült ki – mi is beszámoltunk róla –, hogy a színész nem fog visszatérni a DC The Batmanjében, és hogy a film főhőse ezúttal a fiatal Bruce Wayne lesz. Az értesülést Affleck a Twitteren a „Nagyon izgulok a 2021-es, nyári Batman-film miatt. Végre láthatom majd életre kelni Matt Reeves vízióját” mondattal erősítette meg.

Február 14-én éjjel a színész – aki az eredeti tervek szerint a rendezője is lett volna a Batman-filmnek – a Jimmy Kimmel Live! vendége volt, ahol személyesen is elmondta, mi az oka annak, hogy szögre akasztotta a szuperhősköpenyt.

Forrás: Axelle / Bauer-Griffin / FilmMagic / Getty Images

 

„Megpróbáltam megrendezni egy verziót, és egy igazán jó forgatókönyvíróval dolgoztam együtt, de egyszerűen nem tudtunk előállni a végső verzióval

– nem volt meg az áttörés.

Szóval eljött az ideje, hogy átengedjem a terepet valakinek, aki valóban leforgatja. Nagyon jó szakemberekkel dolgoznak együtt” – magyarázta Affleck.

A rendezést tehát Afflecktől Matt Reeves (Cloverfield, Engedj be!, A majmok bolygója: Forradalom, A majmok bolygója: Háború) vette át, aki nemrégiben elárulta, hogy hamarosan megkezdődik a film castingja. Azonkívül, hogy a fiatal Wayne-ről fog szólni, annyit lehet még tudni a 2021. június 25-én érkező produkcióról, hogy látványos szuperhősmozi helyett inkább noir hangulatú gothami történet lesz, ami Frank Miller The Batman: Year One című képregénye alapján készül majd.


(via DigitalSpy)