Elsa hercegnő megküzd az elemekkel a Jégvarázs 2. előzetesében

Két teljes percig újból találkozhatunk kedvenceinkkel.

November 21-én mutatják be a magyar mozik minden idők legsikeresebb Disney-animációjának, a Jégvarázsnak a folytatását. A sztoriról egyelőre nem sokat tudni, hiszen az egymondatos tartalomleírásból csupán annyi derül ki, hogy Elsa, Anna, Kristoff és Olaf – elhagyva Arendelle-t – bevetik magukat a rengetegbe, hogy kiderítsenek egy ősi titkot a királyságukról.

Forrás: YouTube / Disney

 

A film IMDb-s adatlapján azonban az szerepel, hogy a Jégvarázs 2. valamilyen formában Hans Christian Andersen meséjének, A Hókirálynőnek lesz a feldolgozása. Ennél többet sajnos nem tudunk meg a most nyilvánosságra hozott teaserből sem, ami hiába két perc hosszú, nem beszélnek benne, csupán azt láthatjuk, ahogy Elsa átküzdi magát az óceánon, hogy újra együtt legyen Annával, Kristoff-fal és a Sven nevű rénszarvassal.

De a rajongók minden bizonnyal el lesznek ájulva azoktól az apróságoktól, amiket felfedeznek majd az előzetesben (például attól, hogy Elsának és Annának is új ruhája van). A Jégvarázs rajongói pedig igen sokan vannak, hiszen a 2013-as mese akkora siker volt, hogy világszerte 1,3 milliárd dollárt hozott, amivel minden idők legjövedelmezőbb animációs filmje lett (az összes filmet rangsoroló bevételi listán pedig a tizenharmadik). És nem utolsósorban két Oscar-díjat is nyert.


(via Variety)