Eltussolt botrányok Hollywood aranykorából

Hollywood aranykora mocskos időszak volt, amikor a nagy stúdiók vezetői bármit megengedhettek maguknak, bárkire ráerőltethették az akaratukat – és bármilyen mocskos ügyet eltussolhattak.

Joan Crawford pornófilmben szerepelt

Joan Crawford az MGM egyik legnagyobb sztárja volt, aki rendkívüli ambíciójáról és könyörtelenségéről volt ismert. 1945-ben Oscar-díjat kapott a Mildred Pierce című filmben nyújtott alakításáért, de két további Oscar-jelölést és egy sereg más díjat is kapott. Kevés nagyobb sztár volt nála, de a képet kissé árnyalta a makacs pletyka, mely szerint pályafutását pornószerepekkel kezdte, például a Velvet Lips című filmben. A film másolatait állítólag a színésznő bátyja kínálta a legmagasabban licitálóknak, de idővel minden kópia megsemmisült, hála a stúdió olyan problémamegoldóinak, mint a hírhedt Eddie Mannix, aki nagy valószínűséggel jelentős összeget fizetett a zsarolóknak. Amikor Crawford 1943-ban otthagyta az MGM-et, ismeretlen okból 50 ezret fizetett a stúdiónak – sokan következtetnek ebből arra, hogy így törlesztett.


William Randolph Hearst meg akarta ölni Chaplint – véletlen mással végzett

William Randolph Hearst üzletember, politikus és lapkiadó volt, korának legnagyobb médiamágnása, Amerika egyik legbefolyásosabb embere – köztudott, hogy Orson Welles róla mintázta remekműve, az Aranypolgár (1941) címszerepét.

Hearst kíméletlen volt és nem félt bemocskolni a kezét,

így jogos azt feltételezni, hogy amikor hírét vette, hogy szeretőjének, Marion Davies színésznőnek viszonya van Charlie Chaplinnel, ahelyett, hogy direkt konfrontálódott volna, Hearst meghívta Chaplint és egy rakás más filmes a jachtjára. Thomas Ince producer is a vendégek között volt, aki elsősorban vadnyugati filmekre specializálódott, és éppen egy együttműködést véglegesített volna Hearsttel. A 44 éves Ince halálát a hivatalos verzió szerint emésztési problémák okozták, a testet pedig szinte azonnal elhamvasztották, a vendégekkel pedig titoktartási szerződést írattak alá – mégis többen is állították., hogy a féltékeny Hearst rálőtt Chaplinre, de elhibázta és megölte Ince-t. Bár a Los Angeles Times a „Lelőtték a filmproducert Hearst jachtján” címmel írt azonnal az esetről, a lap összes példányát bezúzták. Az eseményekről a nemrég elhunyt legendás rendező,  készítette el saját változatát Pénzeszsák (2001) címmel, amelyben Davies Kirsten Dunst játszotta, Chaplint Eddie Izzard, a szerencsétlen Ince-t pedig Cary Elwes.


Errol Flynn egy perverz volt

Az ún. kardozós-harisnyás kalandfilmek legnagyobb sztárját, Errol Flynnt 1943-ban nemi erőszak vádjával állították bíróság elé – a kapcsolat feltehetőleg konszenzuális volt, a lányok azonban fiatalkorúak, ami így is nemi erőszaknak számít. Flynnről köztudott volt, hogy kielégíthetetlen a szexuális étvágya, és gyakran emlegette, hogy azt szereti, ha a "whisky öreg, a nő viszont fiatal". Az erőszak vádját tagadta, ügyvédje pedig mindent megtett, hogy az esküdtszéket a színész mellé állítsa. Ez olyan jól sikerült, hogy

Flynnt felmentették, a "bíró pedig csak ült, és olyan imádattal bámult rá, mintha csak a saját fia lenne".

A botrány nem tántorította el a színészt a fiatal lányoktól. A tárgyalás alatt találkozott az akkor 19 éves Nora Eddingtonnal, akit feleségül is vett, és 50 évesen bekövetkezett halála előtt egy mindössze 15 éves lánnyal volt viszonya. A boncolás során derült ki, hogy kezeletlen nemi betegségben szenvedett, hímvesszője teli volt szemölcsökkel, lakásában pedig mindenhol kémtükrök és rejtett kamerák voltak.

Judy Garlandból drogost csináltak

A mindössze 47 éves korában elhunyt Judy Garland (eredeti nevén Francis Ethel Gumm) gyakorlatilag egész életét rivaldafényben töltötte.13 évesen kezdte mozifilmes karrierjét, és rendre olyan szerepeket adtak neki, amelyek kislányos külsejére építettek. Amikor elkezdett kamaszodni, arra kényszerítették, hogy ragassza le a melleit, és rendkívül szoros fűzőket kellett viselnie. 17 éves volt, amikor megkapta az Óz, a csodák csodája főszerepét, és hogy külsejében továbbra is gyereknek tűnjön, a forgatáson kijelöltek mellé egy embert, hogy elvegye előle az ételt, helyette kávéval itatták, és rászoktatták a cigarettára: napi 80 szálat szívott és „fogyitablettákat” szedettek vele. Hogy kibírja a napi 18 órás munkát, amfetaminnal tömték, amitől viszont nem tudott aludni – a választ a problémára a bivalyerős altatók jelentették. A 20-as éveire már teljesen gyógyszerfüggő volt, ha próbált leállni, a stúdió újra gyógyszerszedésre kényszerítette – egyszerűen azért, mert egészségesen hajlamos volt pár kilót felszedni.  


Hitchcock tönkre akarta tenni színésznője karrierjét

Alfred Hitchcock elképesztően tehetséges rendező volt, de nagyon furcsa fazon. Bár 54 évig volt házas, azt állította, hogy csak egyszer szexelt egész életében, ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy megszállottja legyen női főszereplőinek. Grace Kelly és Janet Leigh egyaránt panaszkodtak irányító természetére: nem volt hajlandó megengedni nekik, hogy a többi szereplővel beszéljenek, vagy rajta kívül más kísérje őket a forgatás helyszínére, de Tippi Hedren volt az, akinél ez a megszállottság túllépett egy bizonyos határt. A Psycho sikere után Hitchcock az addig ismeretlen Hedrent választotta a Madarak (1963) főszerepére, aki azonnal sztár lett, de kiszolgáltatott helyzetbe is került. A forgatásán a rendező megtiltotta a többi szereplőnek, hogy vele beszéljenek, nem érhettek hozzá, Hedrennek pedig azt mondta, hogy nem szeretik őt. Többször is ajánlatot tett a színésznőnek, amit az visszautasított. Innentől kezdve Hitchcock pokollá tette a forgatást, ahelyett, hogy mechanikus varjakat helyett élő madarakat használt, amiket gumiszalaggal rögzítettek Hedrenhez – és az állatok tényleg megtámadták. Hitchcock sosem kérte fel új szerepre, de azt sem engedte, hogy más rendezőknek dolgozzon,

aktívan kampányolt, hogy megakadályozza Hedren Oscar-jelölését a szerepéért,

és amikor a színésznő az alakításáért Golden Globe díjat kapott, nem engedte, hogy személyesen vegye át. Noha Hedren tovább dolgozott, karrierje súlyosan megszenvedte a konfliktust.

 

A Port.hu zenés sorozatának első évadának utolsó részében Király Attila színész és szinkronszínész ült be a dobok mögé.