Ez a film lett minden idők legnagyobb buktája

Több mint 2300 vásznon kezdték el vetíteni az Egyesült Államokban, és ahhoz képest elkeserítő jegybevételt hozott.

A magyar mozik már szeptember végén bemutatták a Playmobil: A film című félig animációs, félig élőszereplős, a népszerű játékmárka figuráin alapuló alkotást, az észak-amerikai filmszínházakban azonban csak az elmúlt hétvégén került sor a premierre.

A film gyártói valamit sejthettek, mert a nyitó hétvégi eredmények alapján ez a film lett minden idők legnagyobb buktája, ami a vetítővásznak számához viszonyított jegybevételt illeti. A Playmobil: A filmet 2337 vásznon kezdték vetíteni Amerikában, és ehhez képest kiábrándító, mindössze 670 ezer dolláros bevételt hozott.

A filmtörténelem több mint 2 ezer vásznon debütáló, legrosszabban kezdő filmjei sorában ezzel az eredménnyel az alkotásnak

csak a negyedik helyet sikerült megcsípnie. 2012-ig ugyanis a Delgo című animációs film hozta nyitó hétvégéjén a legalacsonyabb jegybevételt, 443 ezer dollárt (ám azt csak 2160 vásznon kezdték el vetíteni); majd egy másik animációs film, a The Oogieloves in the Big Balloon Adventure megdöntötte a rekordját (szintén 2160 vászon, 102 564 dolláros bevétel).

A bronzérmes pedig a Fűrész tizedik évfordulós újrabemutatója, 2063-as vászonszámmal és 650 ezres bevétellel – ez mozinként átlagosan megalázó 315 dolláros bevételt jelent.

A Delgo esetében pedig azt számolták ki, hogy átlagosan mindössze két néző vett jegyet rá egy-egy vetítése alkalmával. A filmen végül állítólag 40 millió dollárt bukott a gyártó stúdió. Ami pedig a Playmobil: A filmet illeti: ez már a második bukás az idén, amit a művet gyártó STX Films elkönyvelhet, hiszen az ő nevükhöz kötődik az Undipofik elhasalása is (az a film is népszerű játékfigurákon alapult, így sokat vártak tőle).


(via Independent)

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu