Ez a filmtörténelem első szexjelenete

Egy 1933-as csehszlovák-osztrák némafilmben, az Eksztázisban látható – még szép, hogy van magyar vonatkozása is!

A cseh Gustav Machatý rendezése erősen hajaz a pár évvel korábban megjelent Lady Chatterley szeretője sztorijára: egy Eva nevű fiatal nő örömtelen házasságban él egy idős férfival, és a válás lehetőségét fontolgatja. Egy vidéki kiruccanása során azonban megismerkedik egy vonzó fiatalemberrel, méghozzá úgy, hogy meztelenül fürdik egyet egy tóban, és ezalatt a lova elszalad a ruháival.

Mikor Eva pucéran bujkál a bokrokban, az Adam (!) nevű férfi észreveszi, és nemcsak a lovát hozza vissza, de a ruháit is odadobja neki. Miután a nő sietősen távozna, balesetet szenved, és a hős ekkor megint a segítségére siet. Majd leülnek a fűbe beszélgetni, ami egyenesen elvarázsolja a hősnőt – annyira, hogy hamarosan egy szerelmes éjszakát töltenek együtt.


Egy mai filmben nem biztos, hogy ennek ábrázolása szexjelenetnek számítana (a pár perces képsorban szinte folyamatosan csak a nő arcát mutatják), de akkoriban kiverte a biztosítékot: Amerikában például először be is tiltották, majd egy vágott változatot kezdtek forgalmazni, és csak 1940-ben láthatták az amerikai nézők a filmtörténelem első, fősodorbeli moziban látható szexjelenetét (ami egyúttal az első, filmen ábrázolt női orgazmus is: erről ebben a cikkünkben volt szó korábban).

Az Evát alakító, osztrák születésű, de anyai ágon magyar felmenőkkel is rendelkező Hedy Lamarr később sokat panaszkodott rá, hogy Európa- és Amerika-szerte ő lett az „Eksztázis-lány”, és hogy már amikor Hollywoodban csinált karriert, a stúdióbejárásokon akkor is úgy bámultak rá, mint valami különleges vadállatra a ketrecben.

Pedig filmszínészi karrierje mellett egyébként Lamarr feltaláló is volt:

hozzá köthető az alkalmazkodó frekvenciaugráson alapuló titkosított adatátvitel feltalálása, ami később az összes modern, vezeték nélküli hálózati rendszer, köztük a Bluetooth és a WiFi alapjául szolgált.


(via Independent)