Ez volt Robert De Niro legnehezebb szerepe

A Taxisofőr? Az Ébredések? A Cape Fear – A rettegés foka? Maga De Niro árulja el, melyik filmjében volt a legnehezebb a dolga. A válasz egyébként nem olyan meglepő.

A veterán színészt jelenleg Martin Scorsese Az ír című gengszterfilmjében láthatjuk, de több mint ötven éve tartó pályája során rengeteg, közel százhúsz alkotásban szerepelt már. Most a The Hollywood Reporter kérdezte meg tőle, melyik volt az a produkció, amire a legnehezebben ment a felkészülés.

„Azt hiszem, a Dühöngő bika, a hízás és ilyesmi miatt”

– nevezett meg De Niro egy olyan filmet, ami egyébként szintén Scorsese alkotása. A színész a harmincas évei végén játszotta el Jake La Motta profi bokszolót, és a szerep kedvéért először ki kellett gyúrnia magát, majd felszednie 27 kilót, mivel a megöregedett, elhízott egykori sportolót is ő alakította.

De megérte a szenvedés, hiszen a sztár 1981-ben ezért a szerepért nyerte el pályája első (és eddig egyetlen) főszereplői Oscarját, A keresztapa II. mellékszereplői trófeája után. De Niro pedig a The Hollywood Reporternek azt is elmesélte, hogy olvasta La Motta memoárját, és ezután ő hívta fel Scorsesét azzal, hogy „nézd, a könyv nem épp magas irodalom, de nagyon sok az érzelem benne”.

Robert De Niro számára egyébként a karakter (és a való életbeli sportoló) súlya különös jelentőséggel bírt, és úgy véli, szimbólumként is jól működött. A sztár ugyanis többször is látta La Mottát New York utcáin, és mindig megdöbbentette, mennyire elhízott.

„Azt mondtam magamban: te jó ég, nézd már, mi történt vele. És úgy gondoltam, hogy ez az éles különbség a korábbi alakjához képest, amikor még egy fiatal harcos volt, nagyon érdekes, és sok mindent ki lehet hozni belőle.

Na meg persze az is érdekelt, hogy meg tudom-e csinálni ezt a fizikai átalakulást” – vallotta be De Niro.


(via Independent)