Habár a közmegegyezés a 2016-os A dzsungel könyvétől datálja a Disney erkölcsi mélyrepülését, az első élőszereplős önremake-et valójában már tíz évvel korábban elkészítették (ez volt az 1996-os 101 kiskutya), csak akkor még nem indult be ilyen szemérmetlenül a sorozatgyártás.

A cég eddig összesen tíz újrát dobott piacra, a Variety pedig sorrendbe állította őket – a vállalat hozzáállásától eltérően nem a bevétel, hanem a minőség alapján. A lista kizárólag a remake-eket tartalmazza (tehát olyan folytatásokat, mint a 102 kiskutya vagy olyan újragondolt feldolgozásokat, mint a Demóna, nem). Arról, hogy milyen Disney önremake-e várhatóak a jövőben, itt írtunk korábban.

10. Dumbó (2019)

Hiába akkora vizuális varázsló Tim Burton, a stílusa egyszerűen nem passzol egy imádnivaló állatkáról mesélő Disney családi filmhez, így egyértelműen ez az eddigi legrosszabb az élőszereplős önremake-ek közül. Burton kezei közt a lenyűgöző sztárszereposztás (Eva Green, Colin Farrell, Michael Keaton, Danny DeVito, Alan Arkin) is veszendőbe megy, mivel nincs más dolguk, mint a CGI-re reagálni. A cirkuszi állatok bohócszámai pedig egyenesen nyugtalanítóak, sőt félelmetesek: lásd például a rápingált Joker-maszkot viselő bébielefántot, aki sokkal jobban illene egy horrorfilmbe, mint egy Disney mesébe.

9. Az oroszlánkirály (2019)

Hiába próbálta a stúdió ezt is élőszereplős remake-ként elsütni, az 1994-es rajzfilm újrája valójában animációs film, csak rendkívül élethű, szinte fotorealista CGI animációval készült, és mindössze pár látkép volt benne valóban „élőszereplős”. Ezzel együtt az új Az oroszlánkirály létezése egyszerűen felesleges, mivel az eredeti mű minden szinten sokkal jobb nála – fotorealizmus ide vagy oda, még az állatok érzelmeinek a bemutatásában is.

A 2019-es Az oroszlánkirálynál lóg ki talán legjobban a nyerészkedés lólába, és abszolút igazat kell adnunk az eredeti rajzfilm egyik animátorának, David Stephannak, aki a következő gondolatot fogalmazta meg ezzel kapcsolatban: „Szomorú, hogy ma már a részvényesek döntik el, milyen produkciók készüljenek.

A Disney pedig nem is csinál titkot belőle, hanem egyenesen az arcodba üvölti, hogy »igen, egyszerűen csak még több pénzt akarunk csinálni«.

Ez egy művész számára rettenetesen kiábrándító hozzáállás egy olyan stúdió részéről, amit anno az eredetiség és a művészet miatt alapítottak.”

8. Alice Csodaországban (2010)

Tim Burton már jóval a Dumbó előtt is bizonyíthatott, és az Alice Csodaországban kavalkádja sokkal jobban illett a direktor rendezői perszónájához. A 2010-es alkotás talán kissé túl pszichedelikusra sikerült ahhoz, hogy a gyerekek is igazán élvezhessék, de Johnny Depp Őrült Kalapos alakítása és szemkápráztató vizualitása azért megér egy misét. A címszerepet hozó Mia Wasikowska ráadásul igazi hősnő, aki sikeresen fogalmazza újra Alice figuráját, így az itt sokkal inkább harcos, mint elveszett gyermek. Helena Bonham Carter túlméretezett Vörös Királynője talán már túlzás, ahogy a film játékideje is, de az Alice Csodaországban még így is messze jobb, mint a 2016-os folytatás, az Alice Tükörországban (amit egyébként már nem Tim Burton rendezett).

7. Susi és Tekergő (2019)

Az 1955-ös klasszikus rajzfilm remake-je ugyan nem váltja meg a világot, de ki tudna ellenállni ezeknek a bűbájos, ráadásul nem CGI (csak időnként CGI-vel animált), hanem igazi kutyusoknak? A Disney+-on látható (azaz hazánkban sajnos egy darabig hivatalosan még nem látható) újrában ráadásul olyan színészek szólaltatják meg a beszélő állatokat, mint Tessa Thompson (Thor: Ragnarök, Men in Black – Sötét zsaruk a Föld körül), Justin Theroux (Hippi-túra, A lány a vonaton) vagy Sam Elliott (Országúti diszkó, A nagy Lebowski, Csillag születik) – és még a kétlábúakat játszó színészek, azaz Thomas Mann és Kiersey Clemons között is elég jól működik a kémia. A produkcióban ezenkívül jó érzékkel megtartották a legtöbb eredeti betétdalt, azt a két újat pedig, amit felvettek hozzá, a csodálatos – s mellesleg a filmben szintén szinkronizáló – Janelle Monáe adja elő.

6. 101 kiskutya (1996)

A szinte mindenki által szeretett 1961-es rajzfilm 1996-ban bemutatott élőszereplős remake-je olyan jól sikerült, hogy megdöbbentő, a Disney ezt követően miért várt olyan sokat az újabb újrákkal. Talán az élőszereplős 101 kiskutya folytatásának, a 102 kiskutyának a kiábrándító box office eredménye vette el a kedvüket a dologtól – az első rész mindenesetre még nagyon jól működött. Habár Rogert és Anitát olyan szimpatikus színészek keltették életre, mint Jeff Daniels és Joely Richardson, a show-t (a cuki dalmaták mellett természetesen) igazából a Szörnyella De Frászt látható élvezettel megformáló Glenn Close vitte el. Hamarosan újabb színésznő, Emma Stone lubickolhat Szörnyella szerepében a jövőre várható élőszereplős spin-offban – nem lesz könnyű átlépnie Close árnyékát.

5. A szépség és a szörnyeteg (2017)

Ez a Bill Condon rendező és a Harry Potter filmek sztárja, Emma Watson nevével fémjelzett feldolgozás nem csak azzal szerzett kellemes meglepetést, hogy szokatlanul hűséges maradt az 1991-es rajzfilmeredetihez. Érdekes módon a vizuális effektekkel beszélő tárgyakká változtatott színészek, Ewan McGregor (Lángőr, a gyertyatartó) és Emma Thompson (Mrs. Potts, a teáskanna) sem bizonyultak bizarr jelenségnek. A férfi főszereplő, Dan Stevens (a Downton Abbey sztárja) pedig szinte ragyogott a Szörnyeteg szerepében – annak ellenére is, hogy tetemes mennyiségű sminket, maszkot és CGI-t pakoltak rá. A betétdalokban az alkotók talán túl sokat bíztak az automatikus hangolás funkcióra, és ettől kissé steril lett a hangzásuk, de az új A szépség és a szörnyeteg alapvetően egy jól sikerült, az eredeti szellemét híven őrző vizuális orgia.

4. A dzsungel könyve (2016)

Ez volt a színészből rendezővé avanzsáló Jon Favreau (Vasember 1–2., A séf) első kirándulása a Disney önremake-ek világába a lélektelen Az oroszlánkirályt megelőzően – egyúttal az a darab, ami kiengedte a szellemet a palackból, és beindította az élőszereplős Disney újrák masszív dömpingjét. Ennek ellenére a film maga jól sikerült: az effektek hatásosak, a Mauglit nevelő (vagy épp támadó) állatok hangját kölcsönző színészek pedig (Bill Murray, Ben Kingsley, Idris Elba, Scarlett Johansson vagy Christopher Walken) kiválóak. Favreau verziója ugyan sokkal komolyabb lett, mint az 1967-es vidám mese, de így is megmaradt a gyerekek és persze a felnőttek kedvencének is.

3. Aladdin (2018)

Az eredeti gengszterfilmjeiről ismert Guy Ritchie ugyan elsőre szokatlan választásnak tűnt egy musicalbe oltott kalandfilm megrendezésére, de néhány döccenőt leszámítva működőképesnek bizonyult. A Dzsinit megformáló Will Smith nagyon okosan nem próbálta utánozni az eredeti rajzfilmben utánozhatatlan (hangi) alakítást nyújtó, zseniális Robin Williamst (hanem saját sármját és humorát tette bele a szerepbe), és a többi szereplő is nagyon rendben volt (főleg a „szexi Jafar”-t hozó Marwan Kenzari). Jázmin hercegnőt pedig már korábban is független és intelligens fiatal nőként ábrázolták, de ezúttal még több teret kapott, és a hozzá kapcsolódó történetszál feminista üzenete (hogy apja, a szultán örökébe akar lépni) példaértékű.

2. Hamupipőke (2015)

Habár az eredeti forrás, azaz a Grimm testvérek meséje miatt a Hamupipőkét tényleg mindenki unásig ismeri, ez a Kenneth Branagh (újabb színészből direktorrá előlépő művész!) által rendezett verzió mégis frissnek és újszerűnek hat. Branagh egyszerre tisztelettel és bátran nyúlt az alapul szolgáló műhöz, így ahol kellett, megtette a szükséges változtatásokat. Az új Hamupipőke ezért naiv mese helyett egy szerencsétlen sorsú, de szeretetre méltó fiatal lány felnövekvéstörténete lett. Az azóta egy cseppet sem meglepő módon foglalkoztatott színésznővé vált Lily James tökéletes a címszerepben, Helena Bonham Carter is jól hozza a szokásos csodabogarat Tündérkeresztanyaként, az igazi telitalálat azonban Cate Blanchett gonosz mostohája.

1. Mulan (2020)

Az eddigi legértőbb és hangnemében a legkövetkezetesebb élőszereplős remake-et az új-zélandi Niki Caro rendezte, akitől korábban olyan, szintén erős nőkkel a középpontban készült műveket láthattunk, mint A bálnalovas, a Kőkemény Minnesota vagy a Menedék. Az idős apja helyett férfinak öltözve harcba induló fiatal lány meséjének feldolgozásakor Caro kiválóan megtalálta az egyensúlyt az érzelmes, szívhez szóló pillanatok és a lenyűgöző csatajelenetek között, így munkája eposzi léptékű, kimagasló alkotás lett. Az egyszerre az eredeti rajzfilm szellemiségét őrző és a saját útját járó új Mulan olyan kiváló, hogy ha ilyen jól sikerülne minden Disney önremake, még a cég hátsó szándékait is meg tudnánk bocsátani. Hatalmas szerencséje a magyar közönségnek, hogy azoktól az amúgy szerencsésebb országoktól eltérően, ahol van Disney+, mi moziban, nagyvásznon láthattuk (sőt: még láthatjuk) ezt a csodaszép alkotást.

(via Variety)