Ezek M. Night Shyamalan legjobb filmjei

Összeszedtük az annak idején géniusznak kikiáltott, ám azóta keveset dicsért rendező legjobbjait.

A falu (2004)

A falu volt M. Night első olyan munkája, amin sokat fanyalogtak a kritikusok, részben joggal, részben ok nélkül. Való igaz, a film, amely egy különös, a múltban élő kicsi közösség életét mutatja be, ugyanazt a szerkezetet használja, ugyanúgy „poénra” van kihegyezve, mint a rendező előző három filmje, de bőven vannak erényei is. Utóbbiak közé tartozik a szinte mesebeli kis falu, Covingon világának megteremtése, lakóinak bemutatása, és annak lassú felfedése, milyen félelem tartja együtt ezt a közösséget.

A Piroska és a farkas átiratként megjelenő történet csodás képekben jelenik meg – a falusiak sárga köpenye például telitalálat és egyben remek dramaturgiai eszköz, hiszen gyakran nem tudjuk, éppen kit takarnak. Az pedig tagadhatatlan, hogy Bryce Dallas Howard itt nyújtotta élete egyik legjobb alakítását, és egészen biztosan itt volt a legszebb. Mindezt James Newton Howard csodálatos zenéjére...

A látogatás (2015)

Kockázatos koncepció olyan filmet csinálni, ami az öregeket állítja be ellenségként, egyrészt mert nem illik a néniket és a bácsikat bántani, másrészt nehéz úgy a nézőket beráncigálni a moziba, hogy szinte minden jelenetfotón idős, ráncos emberek vannak. Az emberek megszokták, hogy fiatal, fess hősök miatt néznek meg valamit, pedig a M. Night tavaly előtti, kis költségvetésű, sztárok nélkül készült munkája nagyon is megér egy misét.

Két kisgyerek egy hetet tölt el a még sosem látott nagyszülőknél vidéken az utóbbiak kérésére, és a nővér az egész utat videóra veszi – igen, az ún. talált tekercs műfaj világában járunk -, beleértve azt is, hogy a papi és a mami szépen megőrül. Az a helyzet, hogy mindig az a legijesztőbb, ha valami, amit világéletünkben adottnak, normálisnak és kedvesnek tartottunk, hirtelen ellenünk fordul, és amikor a nagypapa kedélyesen megjegyzi, hogy a gyerekek helyében nem lépne ki lámpaoltás után vagy ahogy a nagymami megkéri kisunokáját, hogy ugyan másszon már be a méretes sütőbe, hogy megpucolja azt, ez igazán vérfagyasztó. Ráadásul Shyamalan fanyar humora itt tényleg érvényesülni tud.

Jelek (2002)

A Jelek mindent felsorakoztat, ami miatt szeretjük Shyamalan filmjeit: természetfeletti, B-kategóriás történet, spiritualitás, családi dráma és furcsán viselkedő gyereke, és az első kétharmad tökéletesen élvezhető is. Egy kis farmon járunk, két gyerekkel, megözvegyült apukával és annak öccsével, amikor a világot idegen támadás éri. Az invázió ugyan még nem ért ide, de a bizonytalanság, a félelem kézzelfogható, és a család igyekszik felkészülni, például alufólia sisakokkal, hogy ne olvashassák felülről a gondolataikat – ami egyébként baromi vicces.

Az alig 5 millió dollárból készült film végül 98 milliót hozott, sokan szerették tehát, ám a lezárást rengetegen utálták. Az első 90 percben ugyanis  egyáltalán nem látjuk az idegeneket – akik egyes elméletek szerint nem is léteztek, csak a szereplők belső démonainak kivetülései -, aztán amikor végre megjelennek, túl esetlenek, túl könnyű a leszámolás velük – mint az A világok harcában is. És ebben van is valami, de addig a filmet tanítani lehetne feszültségkeltésből – lásd a brazil szülinapi videót - és karakterépítésből, és nem mellesleg ez volt Mel Gibson utolsó főszerepe egy 10 éves hiányzás előtt.

Hatodik érzék (1999)

Íme a film, ami az ekkor már harmadik játékfilmjét készítő rendezőt sztárrá tette, és ami be is skatulyázta egy időre. Az akkor relevációnak számító meglepetés lezárás – Bruce Willis igazából halott, és csak az a kisfiú látja, akit „kezel” – azonban el is homályosítja a film többi részét, a szisztematikus építkezést, a karaktereket és az apró részleteket, és  mindenki csak a csattanóra emlékszik. No és arra, hogy Haley Joel Osment halott embereket lát, amit azóta már vagy ezerszer parodizáltak.

A hat Oscarrá jelölt – és több mint 700 millió dollárt hozó -, elképesztően sikeres film egyfajta megváltástörténet, amiben Bruce Willis csakis azért játszott, mert egy korábban miatta befuccsolt filmje miatt tartozott. Ehhez képest élete legjobb alakítását nyújtotta itt, amihez persze kellett a remek sztori, a jó gyerekszínész és a nagyszerű felépítés, aminél minden szín és más részlet jelentőséggel bírt. És kellett egy fantasztikus hangulat is, amelyben különös keveredik a riadalom, a világfájdalom és melankólia

A sebezhetetlen (2000)

Shyamalan filmjeit rendszerint nehéz kategorizálni, hiszen merít a thrillerből, a fantasyből és a horrorból is, itt azonban egyszerű a dolgunk: szuperhősfilmről van szó. Igaz, nem képregény feldolgozást láthatunk, hiszen a rendező saját ötletből dolgozott, nem adaptált, de így is mélyebbre jutott és több összefüggést tárt fel a műfajról, mint a legtöbb gigaköltségvetésű, sztárokkal teletömött DC vagy Marvel adaptáció. Csodafegyverekről, díszes kosztümökről és látványos összecsapásokról azonban szó sincsen, ez egy finoman átgondolt, mégis hétköznapi mese.

Adott a biztonsági őr, aki zöld ruhákat hord, és sosem sérül meg, és adott a törékeny csontú, kripli képregénybuzi, akin bordó dolgok vannak, és a teljes tudatlanságban élő szekuritist szuperhősnek tartja. És a teljes tudatlanságban élő férfi tényleg kezdi felfedezni rejtett képességét, az erejét, de a gyengéjét is – ami egyébként a víz, ami visszatérő elem a rendezőnél. Shyamalan tökéletesen építi fel mindezt, semmit nem túloz el, mégis maximális hatást ér el, Samuel L. Jackson pedig, aki összesen négyszer volt Willis partnere, még sosem volt olyan jó, mint itt. Pazarul eltalált frizuráját egyébként egy polgárháborús tábornok ősrégi fényképéről lopta a mester.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu