Ezért gyűlöli Tarantino az okostelefonokat a forgatásokon

Quentin Tarantino és Christopher Nolan is kitiltja a készülékeket a forgatásokról.

Mostanság nehéz elképzelni olyan sarkot a világban, ahol egy főre vagy egy négyzetméterre nulla darab okostelefon jut. Kivéve, ha tisztában vagyunk azzal a ténnyel, hogy egyes rendezők annyira ódzkodnak a telefonoktól, hogy egyenesen kitiltják a készülékeket a filmforgatásokról. Így tesz például Christopher Nolan és Quentin Tarantino is. Nolan azzal indokolja döntését, hogy szeretné elkerülni az okostelefonok káros mellékhatását, a zombiüzemmódra kapcsoló emberek támolygását a forgatásokon.

„Pár éven beül senki nem fogja megengedni a használatukat a forgatásokon” - mondta a rendező 2017-ben, a Dunkirk című filmjének népszerűsítése közben. „Szakmaiatlan, és a koncentráció hiányát okozza, szóval a szabály nagyon egyszerű: ha hívást kell intézned, vagy sms-ezned kell, akkor kimész a forgatásról.”

Azt is hozzá kell tenni, hogy Nolannek egyáltalán nincs is okostelefonja. Aki hozzá hasonló elveket vall, az Quentin Tarantino, aki szintén kitiltja a készülékeket filmjeinek forgatásairól. Persze nem meglepő a két rendező kiállása az okostelefonok ellen, hiszen mindketten az old school technológiák hangos szószólói, de persze azt is hozzá kell tenni, hogy saját és filmjük érdekében teszik, amit tesznek. Ha nincs okostelefon, nincsenek lopva készített felvételek a forgatásról, és nincs is mit kiszivárogtatni jó pénzért. Persze a forgatások hangulata is megváltozott az okostelefonoknak köszönhetően: most azok az emberek, akiknek épp nincs dolguk a filmmel, előveszik telefonjaikat, hogy szörföljenek a neten, pont úgy, ahogy az élet szinte minden más területén is, a hangulat ennek hatására gyökeresen megváltozik. Az emberek tényleg pár másodperc alatt elvesztik kapcsolódásukat a valósággal, ennek pedig a kreativitásra és produktumokra is kedvezőtlen hatása van. Nem beszélve arról, hogy egy váratlan telefoncsörgés alaposan bele is tud rondítani a felvételekbe.

„Nincs frusztrálóbb annál, mint mikor a kamera készen áll a forgatásra, a színészek is felkészültek, és elkezdenéd forgatni a jelenetet, és akkor valami kívülről belerondít az egészbe” - mondja William Paul Clark producer és rendezőasszisztens, aki a Ponyvaregény óta számos filmben együtt dolgozik Tarantinóval. A rendező forgatásain van egy ember, akinek az a dolga, hogy begyűjtse a stábtagok telefonjait. Aki ezt nem fogadja el, annak az volt az utolsó napja a forgatáson. Clark hozzáteszi, hogy még nem rúgtak ki embert emiatt, de emlékezetes volt számára a Django elszabadul forgatása, amikor vadászatot folytattak egy csengőhang miatt, de végül mégsem találták meg a mobilt.

Rober Richardson, az Oscar-díjas operatőr is kiáll az okostelefonmentes forgatásokért, azonban azt hozzáteszi, hogy vannak előnyei is a készülékeknek, például egy felvétel gyors megosztása más részlegekkel, mint például a sminkesekkel, akik láthatják, épp milyen ruhában van a színésznő, hogyan készüljenek a továbbiakra.


Gillian Robespierre forgatókönyvíró és rendező is az okostelefonok praktikumát emeli ki: legutóbbi Landline című munkájánál egy újszülött kisbaba várta otthon, úgyhogy nem meglepő, hogy számára nélkülözhetetlen volt a forgatáson a mobiltelefon. Esetében – illetve kisbabáknál – mindig benne van a pakliban egy-egy sürgős helyzet, amit meg kell oldani, vagy csak egyszerűen a nyugalom érdekében tartotta magánál a készüléket.


Van, hogy a színészek viszont nehezen viselik a teljes megvonást: Chadwick Boseman, a Marshall című film főszereplője nem híve a teljes „elkobzásnak”.
„Problémát jelentene nekem” - mondja a színész. Persze nem azért, mert telefonfüggő (mondja ő), hanem mert a telefonját munkaügyekben is használja. Jegyzeteket ír, hangfelvételeket hallgat, hogy a szerephez szükséges megfelelő hanglejtést, kiejtést el tudja sajátítani, de van, hogy zenét hallgat, hogy hangulatba kerüljön.


„Senkinek semmi köze hozzá, hogy mit csinálok a telefonommal, nekem ez munkaeszköz. Szóval nem tilthat le senki a telefonról.”

via Independent