Ezért szakított Julia Roberts a romantikus filmekkel

A sztár romkomokkal szerzett nevet magának, de ma már egyben sem vállal szerepet.

Julia Robertsnek annak idején a Micsoda nő! című romantikus komédia hozta meg a nagy áttörést, később pedig olyan híres romkomokban szerepelt, mint az Álljon meg a nászmenet!, a Sztárom a párom, az Oltári nő vagy az Amerika kedvencei. Ma már azonban saját bevallása szerint más utakon jár.

„Volt egy pont a pályámon, amikor az emberek azt gondolták, ráálltam a romantikus komédiákra, amiket valóban szeretek: mind nézni, mind szerepelni bennük. Néha azonban

egyszerűen már nem működnek azzal az élettapasztalattal, amivel bírsz”

– magyarázta a színésznő. „Hacsak nem azoknak a szüleit játszod, akik összejönnek” – tette hozzá.

Forrás: Emma McIntyre / Getty Images

 

„Ez nem az életkorról szól, inkább arról, hogy az emberek már tudják, hogy miket tudhatsz” – mondta a sztár, aki szerint a romkomok főhőseinek naivnak és ártatlannak kell lenniük, különben nem lesz hiteles az a sok kalamajka és félreértés, amibe belekeverednek.

Ennek megfelelően Roberts ma már olyan fajsúlyosabb alkotásokban szerepel, mint az Augusztus Oklahomában című drámaadaptáció vagy új sorozata, a Homecoming, ami az Amazon Prime-on debütál november 2-án. A szériában a sztár egy egykori szociális előadót alakít, aki katonáknak segített újra beilleszkedni a civil életbe, és emiatt kínzó emlékek és paranoia gyötri.

 

(via Independent)