Ezt gondolja a Twin Peaks alkotója az Oscarjáról

  • PORT.hu

David Lynch-ről kedvenc színésznője, Laura Dern szivárogtatott.

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, idén nyáron nagy mulasztását pótolta az amerikai Filmakadémia azzal, hogy tiszteletbeli Oscar-díjat ítélt meg a négyszeres Oscar-jelölt rendezőnek. A díjátadó ceremónián Lynch extra rövid beszédet mondott. „Köszönöm az Akadémiának és mindenkinek, aki segített engem az idáig vezető úton” – kezdte, majd a szobrocskához fordulva megjegyezte, hogy milyen bájos arca van, végül egy „jó éjt!”-tel elköszönt.

Hogy mi állhatott a kissé talányos beszéd mögött, az most a direktor egyik múzsájának, Laura Dernnek (Kék bársony, Veszett a világ, Inland Empire, Twin Peaks: The Return) köszönhetően végre kiderült. Kék bársony-beli partnereivel, Kyle MacLachlannel és Isabella Rossellinivel együtt egyébként Dern maga adta át a díjat Lynch-nek. „Az egész terem megőrült. Nagyon intenzív, minden közös élményünket tömörítő pillanat volt, amikor fogta az Oscart, és hátramentünk dohányozni, mert szüksége volt egy cigire” – mesélte a színésznő.

„Amikor kiértünk, továbbra is szorongatta a szobrot, én pedig megkérdeztem tőle, milyen érzés. »Nagyon jó. De tudod, egyszerűen csak szerencsénk volt«, mondta, ahogy mások is mindig szokták. De utána hozzátette:

»Úgy értem, ezek nem is a mi ötleteink. Csak sikerül megragadnunk őket, ha szerencsénk van.«

És úgy gondolom, ez nagyon Lynch-es, és gyönyörű. Hogy a dolgok csak áthaladnak rajtunk, nem mi találjuk ki őket” – magyarázta a színésznő rendezője szerénységét és transzcendentális gondolkodásmódját egyszerre.

Laura Dern és David Lynch 2006-ban a Velencei Filmfesztiválon. Forrás: Niki Nikolova / FilmMagic / Getty Images

 

David Lynchet egyébként korábban az Oscar versenykategóriái közül a legjobb rendezés (Az elefántember, Kék bársony, Mulholland Drive – A sötétség útja) és a legjobb forgatókönyv (Az elefántember) kategóriában is jelölték, de sajnos egyszer sem nyert. Laura Dernnel pedig a 2017-es Twin Peaks: The Return című sorozatban az 1986-os Kék bársony, az 1990-es Veszett a világ és a 2006-os Inland Empire után dolgoztak újra együtt. „Az egész csak egyre jobb és jobb lesz. David egyszerűen hihetetlen. Ő mindig az, aminek szeretnéd” – nyilatkozta akkor a színésznő a direktorról.


(via IndieWire)

A Ghymes bemutatja: Szarka Tamás és zenekara újévi koncertje