Félelem és reszketés BAZ megyében

Szeptember 23-án zárult a CineFest, ahol – ahogy azt az utóbbi években, a fesztivál ugrásszerű fejlődése óta megszokhattuk – idén is jobbnál jobb filmeket láthattunk. A jó hír, hogy hiába van vége a rendezvénynek, az eseményen néhány alkalommal műsorra tűzött alkotások közül jó néhánnyal hamarosan nemcsak fesztivállátogatóként, hanem mezei mozinézőként is találkozhatunk.

A fesztivál kínálatából alapvetően ebben az évben is kielégíthette igényeit az is, aki valamilyen műfaji filmre volt kíváncsi és a keményvonalas művészfilmek rajongói is. De volt egy több alkotáson végigfutó vezérfonal, amely műfajtól és művészi megközelítésmódtól függetlenül is összehozott különféle filmeket: ez pedig a címben jelzett „félelem és reszketés” tematikája volt.

Az Oscar-díjas Saul fia rendezője, Nemes Jeles László új nagyjátékfilmjében a félelem csak szép fokozatosan kúszik elő a csodás, pasztellszínű képekből. A Napszálltában egy fiatal lányt követhetünk (ez esetben szó szerint, hiszen a játékidő igen nagy részében követő kameramozgással megyünk utána), aki az Osztrák-Magyar Monarchia Budapestjén, 1913-ban, az I. világháború előestéjén családja, egészen pontosan sosem látott bátyja után nyomoz, és kutakodása közben egyre kellemetlenebb dolgok derülnek ki róla. Mindehhez a hátteret a mélyben már jelen lévő, ott gomolygó háborús őrület adja, ami időnként szinte tapinthatóan jelenik meg a filmben, amit szeptember 27-én mutatnak be hivatalosan a magyar mozik.

Az említett félelem és reszketés a legerősebben a norvég Erik Poppe Utoya, július 22. című alkotásában jelenik meg, amely a jobboldali szélsőséges Anders Behring Breivik által 2011. július 22-én Utoya szigetén végrehajtott tömeggyilkosságot mutatja be, melynek során a terrorista a Munkáspárt ifjúsági szervezetének 69 táborozó fiatalját mészárolta le. Poppe filmjét két dolog menti meg attól, hogy szenvedéspornóvá váljon (hiszen alkotásának másfél órájában valós időben nézhetjük végig, ahogy a kamaszok és gyerekek az életükért rettegnek, menekülnek és áldozattá válnak): az alkotó egyrészt ízlésesen, a naturalista részleteket mellőzve ábrázolja hősei hányattatásait. Másrészt a film végső inzertjéből kiderül a rendezői szándék is, és ha csak egyvalakit is sikerült lebeszélnie művével arról, hogy szélsőséges eszméknek hódoljon be, már megérte elkészítenie filmjét. Magyar premier: szeptember 27.

A bűnös (magyar premier: október 25.) szintén Skandináviából (azon belül Dániából) érkezett, és a fesztivál műfaji filmjeinek egyike. Az egyetlen helyszínen játszódó thriller izgalmát az a speciális helyzet adja, hogy végig egy embert figyelhetünk benne, egy rendőrőrs segélyhívó ügyeletét ellátó rendőrt, aki nem sokkal szolgálata végezte előtt kap egy olyan hívást, amelyben egy pánikba esett nő arról számol be, hogy elrabolták. A végig feszes alkotás úgy tud mindvégig lebilincselő maradni, hogy kvázi csak másodkézből értesülünk az eseményekről, a végső katarzist pedig egy megdöbbentő fordulaton kívül az is garantálja, hogy az ismeretlen nő tragédiája párhuzamba kerül a vonal végéről a megmentésén igyekvő rendőr személyes traumájával.

A CineFest másik, a témába illő műfaji darabja a Keresés című nyomozós thriller volt, amit már szeptember 20. óta játszanak a magyar mozik is. A teljes játékidejében egyetlen számítógép képernyője előtt játszódó film egy vadonatúj trendbe, az ún. desktopfilmek vonalába sorakozik fel, amelyek száz százalékban próbálják kihasználni a legújabb technológiát nemcsak a film készítése során, hanem a film cselekményébe illesztve is (minderről részletesen ide kattintva olvashatunk).

A kazah származású rendező-producer, Timur Bekmambetov által kifejlesztett program, a Screenlife – amelynek segítségével a Keresés is készült – akkora forradalmat hozhat a filmkészítésben, mint annak idején a Dogma 95,

hiszen ahhoz hasonlóan szigorú szabályokat köt ki, ám ezek valójában rengeteg lehetőséget tárnak fel az alkotók előtt. A néző ugyanis nemcsak egyetlen monitort néz, hanem az azon megnyitott számtalan programot a Facebooktól a YouTube-on át a Google-ig, ráadásul a főhősök FaceTime-ozhatnak is, arcukat pedig a laptopba épített kamerán keresztül láthatja a néző. Ezenkívül műfajilag is számtalan választás áll az alkotók előtt: a korábbi desktophorrorok után ezúttal egy kétségbe esett apát ismerünk meg, aki eltűnt tinédzserlánya után kutat, a lány laptopját feltörve pedig elképesztő felfedezésekre tesz szert...

A dél-koreai Gyújtogatók – ami november 8-án érkezik a magyar mozikba – a japán Murakami Haruki novellájának adaptációja, de alaposan továbbgondolja a meglehetősen eseménytelen, rövidke és talányos szöveget. Ettől persze nem lesz kevésbé talányos, de a rejtély és a melodráma mellett kapunk egy meglehetősen radikális megoldást a végére. A Gyújtogatók főhőse egy kallódó fiatal férfi, Dzsong-szu, aki összejön egy gyerekkori ismerősével, ám a lány rögtön ezután afrikai utazásra indul, hogy onnan egy új szerelemmel térjen haza. Dzsong-szu attól fél, ezzel elveszítette a lányt, ráadásul az új férfiról, Benről hamarosan elég nyugtalanító dolgok derülnek ki…

A fent felsorolt filmeknél nem voltak kevésbé izgalmasak azok sem, amelyekben a félelem motívuma csak érintőlegesen, egy-egy bizonytalan családi állapotot megragadva jelent meg. Ide tartozik a magyar szenzáció, a nők által végzett ún. láthatatlan munkát először hitelesen ábrázoló Egy nap (magyar premier: november 8.), az egy rendhagyó család nem mindennapi mindennapjairól érzékenyen mesélő japán Bolti tolvajok (erre kell a legtovább várni, csak jövő januárban érkezik a hazai mozikba) vagy a Ne hagyj nyomot! A Winter's Bone – A hallgatás törvénye rendezőjének, Debra Graniknek az új filmje egy háborús veterán apáról és tizenöt éves lányáról szól, akik a társadalomból és a civilizációból kivonulva, Amerika erdeiben élnek idilli életet, egészen addig, amíg ezt a társadalom hagyja. Granik filmjének sajnos nincs még magyar forgalmazója, de érdemes kivárni a DVD-s vagy tévés bemutatóját, mert az idei CineFest egyik legjobb filmje volt.

De a fesztiválon természetesen voltak könnyedebb percek is, így aki nem akarja félelemmel és reszketéssel nyomasztani magát, hanem inkább nevetne egy kicsit, mindenképpen csapjon le a Volt egyszer egy tékára, ami szintén bekerül a mozik műsorába (szeptember 27-től játsszák). Az idén januárban 22 év után végleg bezárt budapesti Corvin Odeon videotékáról szóló alkotás nem szokványos dokumentumfilm: a komoly, elemző és tényszerű megközelítést elhagyva nosztalgikusan, humorral és játékosan közelít a témához. S habár a Volt egyszer egy téka nem több az egykori tékások, cégalapítók, mozivezetők és kedvenc kölcsönzőik lelkes és bennfentes visszaemlékezéseinél, a lelkesedés ezúttal annyira ragadós, hogy pusztán ennyi is elég ahhoz, hogy élvezhetővé tegye a filmet.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu