Festett madár – Jó és rossz értelemben is sokkoló

  • Vízer Balázs

A Cseh Filmkarneválon vetítik az egykor irodalmi szenzációnak számító, de hazájában, Lengyelországban sokáig kitagadott regényt, amelynek megfilmesítése már a bemutatóján kiverte a biztosítékot, és tényleg erős darab. Sokszor túl erős.

Még az 1960-as évek közepén Jerzy Kosinski könyve hatalmas feltűnést keltett, először azért, mert az író azt híresztelte, hogy a brutálisan naturalista történet az ő saját gyerekkorát meséli el, majd azért, mert szép lassan kiderült, hogy mindebből egy szó sem igaz. Konkrétan egy szó sem, illetve van, ami tényleg megtörtént, csakhogy például Roman Polanskival kisgyerekként, akit Kosinski jól ismert, más történeteket pedig a 20-as években, csakis lengyelül megjelent regényekből ollózott ki. Az extravagáns író nem jött különösebben zavarba, azután sem, hogy a regényt szülőhazájában, Lengyelországban hosszú évekre betiltották – valóban elképesztően negatív képet fest az országról, miközben őt magát egy mélyen vallásos lengyel család bújtatta a háború alatt, életüket kockáztatva. Annyi kikötése azonban volt, hogy életében nem lehet megfilmesíteni az egyébként nehezen megfilmesíthető könyvet.

Persze, minden nézőpont kérdése: lehet, hogy a Festett madár, ami Csehország Oscar-nomináltja volt, és amelyet a Cseh Filmkarnevál keretében vetítettek le, minden epizódja a vászonra kívánkozott, mert annyira erős motívumokra és érzelmekre épül, talán túlságosan is. A film premierje a Velencei Filmfesztiválon volt, és arról lett híres, hogy tömegével menekültek ki a nézők a vetítésről, voltak, akik egy bezárt ajtót akartak feltépni. És nem teljesen volt indokolatlan a riadalom, hiszen filmünk első jelenetével is sokkol. A főszereplő Kisfiút látjuk az erdőben zihálva futni, karján egy nyüszítő vadászgörénnyel, majd három topronygyos, hozzá hasonló korú gyerek veti rá magát, őt megverik, az állatott kitépik a kezéből, benzinnel lelocsolják, meggyújtják, majd eltűnnek. Tudjuk, hogy az égve futkosó kis állat filmes trükk, de így is megrázó, amit látunk, elsősorban értelmetlensége miatt. Mert semmi értelme a tettnek, senkinek nem lesz tőle jobb, és gyakorlatilag mindenre, ami a későbbiekben történik, elmondhatjuk ugyanezt.

A Kisfiú (a szerephez talán kicsit jól táplált, de „hatásos” Petr Kotlar) zsidó, a szülei máshol, egy öreg néni vigyáz rá, valahol az isten háta mögött, majd a néni meghal, a fiú pedig útnak indul a meg nem nevezett kelet-európai országban, vagy országokban – a filmben beszélt nyelv egyfajta interszláv keverék, hogy ne sértsék tovább a lengyel érzékenységet, és univerzális legyen az üzenet. Útja során csupa aljas, mocskos, kapzsi, féltékeny, az ösztönei által vezérelt teremtménnyel találkozik, ha valaki mégis jó, akkor vagy hamar elhalálozik, vagy kiderül róla, hogy mégsem az. Mindehhez nemzetközi stáb asszisztál, köztük Stellan Skarsgård német katonaként, Harvey Keitel lengyel papként,  Udo Kier a molnárként, Julian Sands pedig szeszt főz, és a filmtörténet különös fintoraként Barry Pepper – szándékosan vagy sem, a jó ég tudja, de kicsit zavaró a dolog – a Ryan közlegény megmentése után megint mesterlövész, csakhogy most orosz egyenruhában. Gyanítom, ez valami Spielberg előtti főhajtás.

Főhajtásból azért elég sok van itt, főleg a nagy orosz klasszikusok előtt - Andrej Rubljov és Tarkovszkij, az Iván gyermekkora vagy a Jöjj és lásd -, mert Vaclav Marhoul erősen archaizál, szándékosan egy korszakon túlmutató műre törekedett. Ha nem lennének a német egyenruhák és szovjet tankok, akár egy másik évszázadban is járhatnánk, és nem véletlenül jelennek meg különböző lovascsapatok is, hol a Wehrmacht, hol a Vörös Hadsereg rangjelzéseivel díszítve, de mégis egy régebbi kort idézve meg. Vagyis szakad sok minden a nézőre, a rengeteg brutalitás, mindenféle (szándékosan) kevert kultúrák, babonák, szimbólumok, egy nagy adag szexualitás, a háború, a holokauszt, egy felnövekvéstörténetbe oltott túlélőtúra, és még sok minden más.

Vaclav Marhoul pedig mindvégig sokkolni akar minket, és a majdnem három órás játékidő alatt ő nem fárad el – mi igen. Én legalábbis igen. Úgy jöttem ki a moziból, mint akit fejbe vertek, de nem csak egyszer, legalább ötször, és bár nem tartom kifejezetten jó filmnek a Festett madarat -, de ha hat az emberre, akkor csak van benne valami. Csak van benne egy kis emberség is a gyönyörű képek és a sok hatásvadászat mellett.

Értékelés: 6/10