Filmek, amelyek titokban elárulták a nagy poént

Egy sor olyan klasszikus filmet ismerünk, ahol a legvégén a fejünkhöz kapunk, hogy erre bizony nem számítottunk. Pedig számíthattunk volna, hiszen ott voltak a jelek szépen beépítve. Extrém spoilerveszély, csak akkor olvasd tovább, ha nem félsz, hogy mi is lelőjük a poénokat!

Csiszolatlan gyémánt (2019) 

Mindenkit meglepett a zseniális amerikai függetlenfilmes testvérpáros, Josh Safdie és Benny Safdie, amikor Adam Sandlerre osztották feszült, néha kegyetlen és mindvégig iszonyatosan pörgős filmjük főszerepét. Sandler pedig újfent bebizonyította, hogy egy nagyszerű színész, aki ugyan rendszerint megelégszik olcsó gagyik sorozatgyártásával, de ha valaki kitartóan rugdossa, fantasztikus is tud lenni. És van a filmnek még egy meglepetése: már az elején, nagyjából tíz perc után elmondják, mi lesz a vége. Amikor a Sandler által játszott szerencsejáték függő zugékszerész Howard Ratner kellőképpen felbosszant egy uzsorást (Keith Williams Richards), az azzal válaszol neki: „Halott vagy. Szerinted én csak játszadozom? Amikor földet lapátolok a kib…ott fejedre, majd meglátod, mennyire vicces ez a világ!” És pontosan ezt is teszi, miután fejbe lövi Howardot, aki keményen megdolgozott azért, amit kapott.

A cápa (1975)

Azt persze ma már tudjuk, mi lesz A cápa vége: Martin Brody (Roy Scheider), a tengerparti kisváros seriffje egy oxigénpalackot dob a vérengző fehér cápa szájába, majd felrobbantja azt. Csakhogy ezt már jóval korábban „megelőlegezik” nekünk, egyrészt egy cápa fotójával, ami valamiféle hengerre harap rá, ami nagyon is úgy néz ki, mint egy ilyen palack, de van konkrétabb utalás is. Amikor a hajó fedélzetén fel és alá gurulnak a sűrített levegővel töltött palackok, a tengerbiológus Matt Hooper (Richard Dreyfuss) azt mondja:  „Ha történik valami ezekkel a palackokkal, fel fognak robbanni!”. Nem sokkal ezután mondja azt a veterán cápavadász Quint (Robert Shaw): „Szép drága felszerelést hozott magával, Mr. Hooper. Csak azt nem tudom, az a nyavalyás cápa mit fog vele csinálni. Talán megeszi.” Bizony, hogy megeszi, csak a torkán akad.

A tökéletes trükk (2006)

Christopher Nolan fantasztikus bűvészmeséje nem is egy meglepő trükköt mutatott be – logikusan, hiszen erről szól a bűvészek munkája, de a legnagyobb trükköt a végén tudtuk meg, azt, hogy Alfred Bordennek (Christian Bale) van egy ikertestvére. Ezzel csinálja (csinálják meg a híres „teleportált ember” trükköt, amit a riválisa annyira meg akar szerezni, és aki nagyon figyel, az már a film elején rájöhet arra, mi is a nagy titok. Van ugyanis az a jelenet, amikor egy ámuló kisfiú nézi az összecsukható kalitkás mutatványt, amely során Alfred „feléleszti” az összenyomott kismadarat, a fiú megkérdezi: „És hol van a testvére?” Merthogy végig az a kérdés, hol van Alfred testvére, akinek a bátyja árnyékában és titokban kell leélnie az egész életét.

Kutyaszorítóban (1992)

Quentin Tarantino nagy klasszikusa, amely megelőlegezte QT még nagyobb klasszikusát, a Ponyvaregényt – és amit részben egy klasszikus hongkongi krimiről, a Lángoló városról (1987) koppintott – egy jó nagy csavarra épül. Arra, hogy ki a besúgó a bankrablásra verbuvált, egymást nem is ismerő bűnözők közül. Van erre azért pár utalás, rögtön az elején is. A felvezető nagyszerű jelenetben, ahol egyrészt Madonna Like a Virgin című számának rejtett jelentéseit vitatják meg, másrészt azon vitatkoznak, kötelező-e jattot adni, Mr. Orange (Tim Roth) az, aki már itt is árulkodik. Amikor ugyanis megjön a főnök, kiderül, hogy nem mindenki adott borravalót, Orange pedig rögtön felnyomja a tettest. Egy ezt követő jelenetben Csinicsávó Eddie, a főnök fia beszél a félrecsúszott bankrablásról a telefonon, és arról, hogy tégla van a csapatban – a háttérben pedig egy narancssárga lufi lebeg el a levegőben.

007 - Skyfall (2012)

A Skyfall azzal (is) nagyot dobott, hogy meglépte azt, hogy kiiktat egy állandó szereplőt, a brit titkosszolgálat vezetőjét, Bond mentorát és – ha a pszichoanalízishez fordulunk – pótanyukáját, M-et (Judi Dench) a film legvégén. És bár a legtöbb filmnél kell egy kicsit várni a rejtett leleplezésre, itt rögtön a legelején elrejtik az utalást. Merthogy rögtön a főcímnél ott van a nagy csavarra utalás: amikor feltűnik Dench neve, a kamera gyorsan rázooomol egy sírkőre, és ugyan ez csak egy törtmásodpercre látszik, nehéz nem kilogikázni belőle azt – legalábbis utólag, nagyokosan -, hogy mire céloznak ezzel a baljóslatú jellel.

Ryan közlegény megmentése (1998)

Amikor Steven Spielberg megcsinálta a világ legjobb háborús filmjét, nyilván a címmel is szpojlerezett egy nagyot, de a kérdés az, sikerül-e a három testvérét is elveszítő katonát megmenteni és hazaküldeni. A legelején, a „jövőben” látunk egy öregembert, a filmbeli nagy csata túlélőjét, de még nem tudjuk, ki az. Pedig tudhatjuk, az öregúr ugyanis egy jelvényt visel a kabátján, ami könnyen felismerhető, a 101. ejtőernyős hadosztály, az Üvöltő Sasok jelvénye, míg a Tom Hanks által játszott Miller százados és osztaga a Ranger zászlóalj tagjai voltak, így azt is sejthetjük, ők milyen sorsra jutnak csak azért, hogy ez a Ryan közlegény hazatérhessen.

Csillagok között (2014)

Egy újabb Christopher Nolan film és egy újabb elrejtett jel, egy kikacsintás, amely utal a történet legvégére. Az emberiség megmentésére indított űrutazás legvégén űrhajósunk, Joseph Cooper (Matthew McConoughey) a múltban lévő lányával képes kommunikálni egy időutazó hiperkocka segítségével, amire már az egyik legelső mondattal utalnak. Amikor Cooper meglepi a lányát, Murphy-t, a lány azt mondja: „Azt hittem, hogy te vagy a szellemem.” Három órával később kiderül, hogy tényleg az apja lesz a szelleme, aki a jövőből üzen neki. Ami persze nem igaz, legfeljebb egyfajta metaforaként, hiszen a Fekete Lyukba kerülve a főszereplő meghal, és minden további képsor csupán a haláltusájakor felmerülő tévképzetek és vágyak keveredése.

Psycho (1960)

Alfred Hitchcock zsenialitása elsősorban abból állt, hogy egy alapvetően olcsó műfajt, a ponyvaregények világát emelte művészi szintre. A Psycho története is lehetett volna egy sima kaszabolós horror, de ő egészen más szintre emelte ezt, azzal (is), hogy a főcím betűtípusától kezdve minden apró részletre kínosan ügyelt. Arra is figyelt, hogy elrejtsen bizonyos részleteket, jelen esetben a film nagy leleplezésére utalva, mint tudjuk, arra, hogy a szegény zavart lelkű Norman Bates (Anthony Perkins) anyja rég nem él, a férfi a néni holttestét kipreparálva tartogatja, és az ő személyiségét felvéve követi el a gyilkosságokat. Van ugyanis még az elején az a rész, amikor a cége pénzét ellopó Marion Crane (Janet Leigh) a Bates Motelben fültanúja lesz annak, ahogy Norman az anyjával „veszekszik”, a férfi pedig azzal nyugtatja meg, hogy az anyukája „pont olyan ártalmatlan, mint egy kitömött madár a falon”. És pont erről van szó.

Tűnj el! (2017) 

Jordan Peele nagyszerű, sokak szerint a műfajt megújító pszichohorrorjának a nagy felismerése az, hogy a gazdag déli fehérek úgy tartják magukat és szeretteiket (feltehetőleg)  örökké életben, hogy színesbőrű áldozatokat rabolnak el, és azok testét használják hordozóként. Egy ilyen felhasznált test Georgináé (Betty Gabriel), az üres tekintetű, ezért meglehetősen ijesztő házvezetőnőé, akiben az Armitage család matriarchája, „lakik”. A családfő pedig tulajdonképpen a film elején elárulja a nagy titkot azzal, amikor azt mondja: „Az édesanyám imádta a konyhát, épp ezért egy darabkáját itt tartjuk” – majd a kamera egyenesen Georginára szegeződik.

Hetedik (1995)

Íme a filmtörténet egyik legfifikásabb, ugyanakkor legsötétebb és legkegyetlenebb fordulata: a bibliai hét főbűnt tetteivel megidéző névtelen sorozatgyilkos (Kevin Spacey, akiről már itt sejthettük volna, hogy nem jó ember) azzal veszi rá az ügyében nyomozó fiatal rendőrtisztet, hogy az kövesse el a hetedik főbűnt, hogy megöli annak terhes kedvesét, majd annak levágott fejét egy dobozban elküldi neki. Ezt ugyebár nehéz lett volna előre kitalálni, pláne úgy, hogy ennyire durva csavarra senki sem számíthatott, de David Fincher sok erre utaló jelet épített a történetbe. Ezek legfontosabbik az, hogy a leendő áldozatot, Gwyneth Paltrow-t bizonyos jelenetekben csakis nyaktól felfelé, mintegy előre lefejezve mutatta, sőt, hatott a tudatalattinkra is. Egy ilyen „lebegő fej” képet ugyanis egy tizedmásodpercre bevágott abba a részbe is, amikor, pont 7 perccel a vége előtt a gyilkos utolsó tettét vitatják meg.

Forrás: independent.co.uk