Filmek, amelyekről fogalmad sem volt, hogy trilógiát alkotnak

Az olyan népszerű alkotások esetében, mint A Gyűrűk Ura- vagy A keresztapa-filmek, mindenki számára egyértelmű, hogy trilógiákról van szó. Ám vannak a filmtörténelemnek kifejezetten titkolt hármasai, amelyekről csak a beavatottak tudják, hogy trilógiák. Lerántjuk a leplet!

Gus Van Sant haláltrilógiája

Amikor teljesen eltérő a főhősök köre, és egyértelmű, hogy a szóban forgó filmek nem folytatásai egymásnak, a hasonló vizuális és egyéb stílusjegyek, illetve a közös téma az, ami arra utal, hogy a műveknek valami közük van egymáshoz (azon túl is, hogy ugyanaz a direktor rendezte őket). Gus Van Sant haláltrilógiája esetében ez a téma a halál maga. De az elmúlás motívumán kívül más is összeköti az alkotó Gerry (2002), Elefánt (2003) és Az utolsó napok (2005) című munkáit: a rendező minden esetben egy-egy valóban megtörtént incidens alapján dolgozott (a Gerry egy túrázó halálát dolgozza fel az új-mexikói sivatagban, az Elefánt a columbine-i iskolai mészárlást, Az utolsó napok Kurt Cobain halálát), stílusukra pedig a dedramatizált előadásmód, azaz a látszólagos eseménytelenség és a Tarr Bélától ellesett hosszú beállítások a jellemzőek.

Elefánt. Forrás: Budapest Film


Alejandro González Iñárritu haláltrilógiája

Nem, nem elírásról van szó: a halál misztériuma annyira foglalkoztatja a filmesek fantáziáját, hogy Gus Van Santen kívül a mexikói rendezőnek is van egy haláltrilógiája. A négy Oscar-díjas Iñárritu minden filmjében az emberi létállapot komplexitását vizsgálja, aminek legplasztikusabb példája a Korcs szerelmek (2000), a 21 gramm (2003) és a Bábel (2006) hármasa. Habár különböző műfajú filmekről van szó (a debütáló munka a Ponyvaregény stílusát idéző trükkös thriller, a 21 gramm súlyos bűnfilm, a Bábel pedig többnyelvű pszichológiai dráma), összeköti őket a halál témáján kívül az is, hogy nagyon hasonló a szerkezetük: mindegyik párhuzamos történeteket mutat be (Guillermo Arriaga forgatókönyvíró munkái), amelyeket követve a végén összeáll a kirakós.

Bábel. Forrás: Budapest Film


Wong Kar-wai szerelemtrilógiája

A hongkongi alkotó nem hivatalos szerelmi trilógiájának tagjai a Vadító szép napok (1990), a Szerelemre hangolva (2000) és a 2046 (2004). A három műben nemcsak az az azonos, hogy romantikus történeteket mutatnak be, hanem hogy mindezt melankolikus stílusban, nagyon egységes hang- és látványvilággal teszik (az operatőr minden esetben Christopher Doyle volt), olyan elemelt szintre helyezve az egyedi sztorikat, hogy azok túlmutassanak önmagukon. Nagy melodrámai történések helyett a trilógia tagjainak főhőseire a legtöbb esetben a viszonzatlan (vagy be nem teljesülő) szerelem keserédes mélabúja vár, újabb spektrumot, a magány univerzális élményét hozva be a képbe.

2046. Forrás: Budapest Film


Lars von Trier depressziótrilógiája

A dán rendező-fenegyerek csaknem egész alkotói pályája különféle trilógiákból áll össze, viszont az Európa- (A bűn mélysége, Járvány, Európa) és az Aranyszív-trilógia (Hullámtörés, Idióták, Táncos a sötétben) mellett létezik egy szubtilisebb, nehezebben felfedezhető filmhármas is a trieri életműben. Az Antikrisztus (2009) pszichohorrorjával, a Melankólia (2011) egyetemes pusztulást bemutató rendhagyó sci-fijével és a két részre bontott, árulkodó című A nimfomániással (2013)

a direktor saját depresszióját fogalmazta meg, egy-egy filozófiai mélységű, a nézőt több szempontból is alaposan próbára tevő radikális kaland segítségével, Charlotte Gainsburg színésznő médiumi ténykedése mellett.

Érdekesség, hogy Triernek van egy – eddig legalábbis – befejezetlen trilógiája is: az Amerika-trilógia, melynek csak Dogville és Manderlay című darabjai készültek el, a Wasington című rész (szándékosan rossz helyesírással írva) még várat magára – talán örökre.

Melankólia. Forrás: Cirko Film


A Coen fivérek tökfilkó-trilógiája

George Clooney többször is dolgozott együtt a Joel és Ethan Coenből álló testvér- és rendezőpárossal, de a sokszereplős Égető bizonyíték, illetve Clooney rendezése, a Suburbicon, amelynek Coenék voltak a forgatókönyvírói, most nem képezik vizsgálatunk tárgyát. Az Ó, testvér, merre visz az utad? (2000), a Kegyetlen bánásmód (2003) és az Ave, Cézár! (2016) hármasát ugyanis a sztár személyén kívül az is összeköti, hogy az Odüsszeiának a nagy gazdasági világválság időszakába, az amerikai Délre helyezett feldolgozása egy szökött fegyenccel a középpontban, a harmincas-negyvenes évekbeli klasszikus screwball comedyket idéző romkom és a Hollywood aranykorába kalauzoló szatíra mind egy-egy tökkelütött figuráról rajzol szórakoztató portrét.

Kegyetlen bánásmód. Forrás: UIP-Duna Film


Sergio Leone Volt egyszer egy…-trilógiája

A Volt egyszer egy vadnyugat (1968) és a Volt egyszer egy Amerika (1984) fontos mérföldköve a western, illetve a gengszterfilm műfajának, és a részleges címazonosság miatt is egyértelmű, hogy testvérfilmekről van szó. Sokan azonban hajlamosak megfeledkezni róla, hogy a két mű között eltelt közel húsz évben a(z egész pályáján mindössze hét nagyjátékfilmet rendezett) direktor a Dollár-trilógia darabjai (Egy maréknyi dollárért, Pár dollárral többért, A Jó, a Rossz és a Csúf) után

megrendezte utolsó spagettiwesternjét,

az Egy marék dinamitot (1971), ami ugyan címével az Egy maréknyi dollárértra hajaz, de tartalmilag a Volt egyszer egy…-filmekkel alkot trilógiát. Az 1910-es mexikói forradalom idején játszódó alkotás egy mexikói törvényen kívüli és egy ír forradalmár valószínűtlen szövetségének a története, és kiválóan illik a magántörténelmet az emberiség történelmének távlatába helyező Volt egyszer egy…-filmek sorába.

Volt egyszer egy vadnyugat. Forrás: Select Video


Wim Wenders road movie-jai

A német Wim Wenders az Alice a városokban (1974), a Téves mozdulat (1975) és Az idő múlása (1976) című filmjeit nem a trilógiaalkotás szándékával rendezte meg, a hasonló tematika és megvalósítás azonban a kritikusokat arra ösztönözte, hogy egy összefoglaló néven „road movie”-trilógiaként határozzák meg a műveket, és ez az elnevezés azóta is tartja magát. A hétköznapok realizmusát bemutató három kis költségvetésű alkotás alapvetően a céltalan bolyongást, vándorlást ragadja meg, a véletlennek köszönhetően egymás mellé sodródó útitársakkal a fókuszban, akik már itt a wendersi önfelfedezés, identitáskeresés útját járják, de még sokkal kisszerűbben, mint az alkotó későbbi road movie-jaiban, köztük a nagyszabású Párizs, Texasban.

Alice a városokban. Forrás: Magyar Televízió


(via ScreenRant)

 

Amennyiben értesítést szeretne kapni az olimpiával kapcsolatos Port.hu tartalmakról, kattintson ide és iratkozzon fel az értesítésekhez.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu