Filmek, amik megváltoztatták a filmgyártást

A filmtörténelem mérföldkövei közül listáztunk tízet.

Avatar és a 3D

A 3D-s film korábban is létezett, de nem volt több egyszerű parasztvakításnál (mondjuk jórészt ma is az, alig van pár film, amihez tényleg hozzátesz a térhatás), és jószerével mindegyiket 2D-ből konvertálták át. Az eljárás nagyon drága volt, és a nézőket sem hozta különösebben lázba, így úgy tűnt, múló hóbort csupán, és hamar véget ér. A térhatású filmek maradtak érdekességek, többek között IMAX-mozikban vetített speciális dokumentumfilmek, mígnem James Cameron bele nem vetette magát Pandora világába. A 3D-hez kifejlesztett egy speciális kamerát, és aki moziban látta a filmet, az még emlékezhet rá, milyen egyedülálló, fantasztikus élményt nyújtott a térhatás. Azóta ismét eltűnőben van a technika, vásári mutatvány lett a sok fölösleges használat során, de biztosra vehetjük, hogy az Avatar folytatásával Cameron jócskán emel a téten. Csak aztán a nézőtéren ülve nehogy belefulladjunk Pandora óceánjaiba.

Ideglelés és a found footage

Found footage, azaz olyan filmek, amelyek úgy festenek, mintha egy megtörtént esemény felvételeit találták volna meg, már korábban is léteztek, gondoljunk csak a hírhedt Cannibal Holocaustra, de az Ideglelés volt az, ami kirobbantotta a divatot, nevezetesen, hogy fillérekből is lehet horrort forgatni, ami legyen bármilyen minőségű is, a gyártási költség olyan alacsony, hogy így is, úgy is nyereséget fog termelni. Tulajdonképpen a Blair Witch sem jó film, bár kétségkívül hatásos,  ám a bemutatóját megelőző marketingkampány, azaz, hogy tényleg az eltűnt fiatalok megtalált videofelvételét látjuk, óriási érdeklődést generált, így lett minden idők egyik, a költségvetéséhez képest legtöbbet kaszáló filmje. Az óriási siker után beindult a gépezet, és sorra jöttek a found footage alkotások: a Paranormal Activity és megannyi folytatása, a spanyol Rec, a Cloverfield, a zseniális A trollvadász, és még sorolhatnánk. A Paranormal Activity-t jegyző Oren Peli munkássága jószerével csak ilyen jobb-rosszabb filmekhez köthető: Ideglelés Csernobilban, 51-es körzet és a sajnos túl korán elkaszált A folyó című hátborzongató sorozat. Ugyan mára jócskán túlhasználták ezt a műfajt/stílust, és az a footage sem minden esetben found, de egy kis leleményességgel azért még bőven ki lehet hozni érdekes dolgokat az "egy szál kamera, és uccu neki" alapötletből. 

 

Harry Potter és a befejező rész kettéosztása

Harry Potter és a Halál ereklyéi egy és kettő. Nyilván nehéz lehetett elengedni egy aranybányát, ezért addig húzták, amíg csak lehetett, így nyilván a nyereség is motiválta a gyártót, hogy kettészedjék a sorozat utolsó regénye alapján készült filmet. Egyúttal nem kellett kényszerűségből kihagyni részeket, és tisztességesen lezárhatták J.K. Rowling gigantikus történetét. Remek ötlet volt hát művészi szempontból is a kettéosztás. Az Éhezők viadala dupla befejezése már indokolatlan, átlátszó nyereségvadászat volt, hiszen az egyébként is ellaposodó irodalmi (haha) alapanyagban nem volt annyi, hogy két filmre bontsák az adaptációt. Ja, és az Alkonyat utolsó kötete is két filmet ért.

 

A cápa és a nyári szörnyfilm

A "szörnyet" talán ki is hagyhatnánk a megnevezésből, bár az ifjú Steven Spielberg filmje kétségtelenül divatot, majd hagyományt teremtett. Ami lényegesebb, hogy A cápa volt az első, mai értelemben vett blockbuster, amit felcsigázó marketingkampány előzött meg, és amire tódultak a népek, rengeteg pénzt hagyva a mozipénztárakban. És azóta évről évre várjuk a blockbuster szezon kezdetét, a tavasz végét, mert olyankor kezdik a stúdiók vetíteni a behájpoltatott nagy durranásaikat.

 

Star Wars és a folytatások

Folytatások mindig is léteztek. D.W. Griffith 1915-ös alapvetésének, az Egy nemzet születésének egy évre rá jött a második része Thomas Dixon Jr. rendezésében, a The Fall of a Nation (Egy nemzet bukása). A stúdiók a későbbiekben sem voltak restek folytatásokat készíteni, annyi bőrt lehúzni egy sikerfilmről, amennyit csak tudtak, és ez különösen érvényes volt a szörnyfilmekre. Gondoljunk csak a Universal 1931-es Frankensteinjére, és a négy évvel készült Frankenstein menyasszonyára, ami ott folytatja Mary Shelley rémregényének feldolgozását, ahol az véget ért. Hozzá kell tenni, hogy minden idők egyik legjobb folytatásával van dolgunk, ami jobb mint az eredeti film, mai szemmel nézve is zseniális, és rendre felbukkan a mai rendezők legnagyobb kedvencei között. Egy olyan mű, ami írók, rendezők, képregényesek több generációjára volt óriási hatással, mind a mai napig.

Az első folytatás, ami anyagilag jócskán túlszárnyalta az előzményt, a második James Bond-film volt, az Oroszországból szeretettel, és ezzel elindult a mozitörténelem egyik legnagyobb franchise-a.  Viszont a Star Wars volt az, aminek folytatásait tűkön ülve várták a rajongók, és minden egyes rész előtt fokozódott a hájp. Ez ma is így működik, bár mondjuk a Star Wars esetében már egyre kevésbé.

 

Toy Story és a 3D animáció

A Pixar mozitörténelmet csinált, amikor bemutatták a Toy Story-t, hiszen korábban hasonlót soha nem láthattunk. Egyúttal megölte a hagyományos, kézi rajzos animációt. Egy időben úgy tűnt, hogy úgy általában, a 2D-s rajzfilmek is lassacskán eltűnnek, a Disney az Atlantisz bukása után be is zárta a hagyományos rajzfilmes részlegét. Manapság sok-sok animációs film vegyes technikával készül, ami üdvös jelenség, hiszen a technikai fejlődés és az emberi bravúr ötvözete csodákat képes létrehozni, de nem haltak ki a kézzel rajzolt filmek sem, gondoljunk csak a Ghibli alkotásaira.

 

The Squaw Man, az első remake

Cecil B. DeMille 1914-ben forgatta The Squaw Man című filmjét (az első Hollywoodban készült egész estés film), amit 1818-ban (ez a változat elveszett), majd a hangosfilm beköszöntekor, 1931-ben is leforgatott – több önremake-et is ismerünk, de hogy valaki háromszor forgassa le ugyanazt, az valószínűleg példátlan. 

 

The Muppet Movie és a stáblista utáni jelenet

A Marvel-filmek rendszeresítették a stáblista utáni (és közbeni) plusz jeleneteket, amelyek vagy előrevetítik a következő filmet, és lehet izgulni, vagy valami hülye poénnal bocsájtják útjukra a nézőket – mióta mindenki türelmesen kivárja a vetítőteremben, hogy legördüljön a vége-hossza nincs stáblista, azóta több ilyen jelenet nettó trollkodás, de sebaj, jót nevetünk azokon is.

A Muppetek 1979-es, első egész estés kalandja végén találkozhattak a nézők először stáblista utáni jelenettel, bár ez csak félig-meddig igaz, ugyanis a betűk alatt végig a mozi nézőterén dorbézoló Brekiéket mutatják. Az utolsó felirat után még felvillan a folyton üvöltöző és tomboló Animal feje, aki nemes egyszerűséggel hazazavarja a film nézőit.

 

A 2001. Űrodüsszeia és a némaság

Több szempontból is különleges film Stanley Kubrick sci-fi klasszikusa, ezek közül az egyik, hogy ha az alkotói szándék úgy diktálta, teljesen mellőzte a párbeszédet és a zenét, mint például a film elején, az ősmajmokkal, vagy a végén, a csillagkapu pszichedelikus képsora közben. Ezek már-már kényelmetlenül hosszú részek, és azért is nehéz nézni, mert a beszéd és a zene fogódzót nyújthatna és leköti a nézőt, de ezek híján kisebbfajta kihívás végigülni a rettentő hosszú jeleneteket.

 

A Gyűrűk Ura - A két torony és a motion capture

A mai digitális trükktechnika kétségkívül leglátványosabb vívmánya a motion capture, azaz amikor gyakorlatilag színészek játszanak CGI karaktereket. Ennek egyik legjobban sikerült példája Caesar A majmok bolygója reboot-trilógiából, az Avatar na'vijai, illetve akivel mindez kezdődött, Gollam. A technikát már a Baljós árnyak Jar Jarjánál is próbálgatták, de az igazi áttörés A két toronyban történt meg, amikor már forgatás közben "ráölthették" a színészre a digitális karaktert – emlékezzünk csak arra a jelenetre, amikor a kettéhasadt személyiségű Gollam saját magával vitatkozik, és félelmetesen jó alakítást nyújt egy gyakorlatilag rajzolt szereplő.

(Forrás: Listverse)