Filmproducer lett Kiss Gergely vízilabdabajnok

Film készült az amputált lábú úszóról, Halassy Olivérről, melynek producere a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Kiss Gergely.

„Czinke Gyula rendező keresett meg, hogy legyek szakértője a filmnek, de aztán szép lassan én lettem a film producere és gyártásvezetője is.

Ha Halassy Olivér amerikai lett volna, biztos, hogy már több hollywoodi film is készült volna a történetéből” – fogalmazott Kiss Gergely.

„Nagyon élveztem ezt a feladatot, remélem, hogy a sportszerető nézőknek is tetszik majd a film. Persze ettől még nem lettem profi filmes, igaz, korábban a kamera másik oldalán már sokszor álltam, reklámfilmekben vagy éppen a Szabadság, szerelemben” – tette hozzá.

Forrás: GreenPictures

 

A csodafedezet – Vitéz Halassy Olivér című dokumentumfilmben megszólal többek közt Vitray Tamás, Kárpáti György, Benedek Tibor olimpiai bajnok vízilabdázó, Kemény Dénes, háromszoros olimpiai bajnok vízilabda szövetségi kapitány, Sors Tamás kétszeres paralimpiai bajnok úszó és Halassy Ilona, Halassy Olivér lánya.

„Ez a film nemcsak a vízilabdás közegnek szól, hanem minden sportszeretőnek.

Tisztelet a nagy öregek előtt és példa a fiatalok számára, hiszen Halassy élete a bizonyíték, hogy nem a szavak és a külsőségek, hanem a kitartó munkával elért minőség számít” – nyilatkozta Kiss.

„Halassy Olivér, »a vízilabda Puskás Öcsije« a hazai sporttörténet méltatlanul feledésbe merült hőse. Fontos lenne őt megismerni, mert élete és küzdeni tudása értékes példaként szolgálhat a jelenkori nemzedék számára. Reméljük, filmünkkel nemcsak egy kiváló embert mutatunk be, de sikerül újra fókuszba állítani a magyar vízilabdát is” – mondta Czinke Gyula rendező.

Halassy Olivér. Forrás: GreenPictures

 

Egy gyerekkori baleset következtében a futballistának készülő Halassy bal lábát térd alatt amputálni kellett, ő azonban mégsem adta fel a sportkarrierről szőtt álmait.

Sportágat váltott, és mozgáskorlátozottként úszásban és vízilabdában is bajnok tudott lenni az egészségesek között.

Első nagyobb eredményei után egyik legnagyobb sikerét az 1931-es párizsi Európa-bajnokságon érte el, amikor a magyar válogatottal megnyerte a döntőt a világon akkor a legjobbnak tartott német válogatottal szemben, majd ezt követően (két órán belül) az 1500 méteres gyorsúszásban is aranyérmet tudott szerezni. A róla szóló 55 perces dokut moziban és televízióban is láthatjuk majd.

Forrás: GreenPictures

 


(via GreenPictures)