Finomítottak a horrorcicákon a Macskák filmverziójában

  • PORT.hu

Maga a rendező, Tom Hooper mesélt róla, hogy a globális méretű riadalom után átdizájnolták egy kicsit a CGI-macskákat.

December 20-án mutatják be a brit és amerikai, 26-án pedig a magyar mozik az évtizedek óta masszív sikernek örvendő musical, a Macskák adaptációját – ami már hónapokkal a premier előtt riadalmat és értetlenséget váltott ki világszerte, hiszen a nyilvánosságra hozott előzetesekben a film sztárjai egészen bizarr módon bukkantak fel: macska méretűvé zsugorított szőrös horrorlényekként.

A Macskákat rendező Tom Hooper (A király beszéde, A nyomorultak) most egy interjúban elárulta, hogy a trailerek kiváltotta meglehetősen vegyes nézői vélemények miatt módosítottak egy kicsit a tervezői csapattal a film cicáinak külsején. Nem olyan nagyszabású változtatásról van szó, mint a Sonic, a sündisznó esetében (ahol teljesen átalakították a címszereplőt az előzetes kedvezőtlen fogadtatása után), szóval a bemutatót szerencsére nem kell elhalasztani, de remélhetőleg így is lecsillapítja a kedélyeket.

„Csak márciusban fejeztük be a forgatást, szóval a trailerben látható vizuális effektek még egy viszonylag korai állapotot tükröznek” – mondta az Oscar-díjas direktor az Empire magazinnak. „De az erre adott elég szélsőséges válaszokat bele tudtuk még építeni a produkciós folyamatba.

Szóval amikor majd megnézik a kész filmet, meglátják, hogy a macskák dizájnja időközben kicsit átalakult,

és eközben mi is sokat fejlődtünk azon a téren, hogy is kell jól használni ezt a technológiát” – tette hozzá.

A Macskák CGI-használatát egyébként korábban a benne szereplő színészek is megvédték, például Rebel Wilson és Ian McKellen. (De a mundér becsületét védő művészeken kívül sokkal szórakoztatóbb volt az a videó, amit egy komikus vágott össze a film előzetesének és a Mi című horrorfilm aláfestő zenéjének a felhasználásával.) Rajtuk kívül a filmben olyan további sztárok szerepelnek még, mint Idris Elba, Judi Dench, James Corden, Taylor Swift vagy Jennifer Hudson.


(via DigitalSpy)

Március 3-án újra KultúrKedd!
március 3., kedd 00:00-24:00 Március 3-án újra KultúrKedd!

Kedvezményes jegyek csak egy napig a PORT.hu-n!