Furiosa lesz az új zsarnok A harag útja utáni Mad Max-filmekben?

George Miller a New York-i Comic Conon mesélt a posztapkaliptikus franchise jövőjéről.

George Miller nemcsak amiatt zseniális rendező, mert az első két Mad Max-filmmel megalapozta a posztapokaliptikus zsáner máig tartó népszerűségét, hanem azért is, mert 2015-ben, A harag útjával 70 évesen is képes volt megmutatni a sok imposztornak, mi fán terem egy igazi kataklizma utáni sivatagi akciózás! Ráadásul nyugdíjas korában is haladt a korral, és képes volt megteremteni Mad Max mellé „Mad Maxie”-t, azaz Inperator Furiosát, akit Charlize Theron olyan meggyőző erővel játszott, hogy a karakter minden bizonnyal vissza fog még térni valamilyen formában a franchise további filmjeiben is.

George Miller és Charlize Theron 2015-ben, a 68. Cannes-i Filmfesztivál sajtóeseményén (fotó: Stephane Cardinale / Corbis via Getty Images)

 

A New York-i Comic Conon többek között ezekről a tervekről is mesélt Miller:

[Joseph] Campbell szerint szokványos történet az, hogy a ma hőse a holnap zsarnokává válik. A hős a változás ügynöke. Általában valamilyen közjó érdekében feladja az önös érdekeit. De [Campbell] alapvetően azt mondja, hogy amit szeretsz, mert megmentettél, azt túlontúl szereted. Te leszel az új dogma kidolgozója és védelmezője. Általában ez a dolgok megszokott ritmusa.

Ehhez persze érdemes feleleveníteni A harag útja utolsó jelenetét:

Max és Furiosa visszatérnek Halhatlan Joe főhadiszállására a zsákba csavart, halott zsarnokkal, és annak nagyon is élő egykori szeretőivel. No de kik is fogadják itt őket? Lényegében egy rongyos és nincstelen, sugárfertőzött tömeg (akiknek Joe adagolta kénye-kedve szerint az életet adó vizet), valamint egy csapatnyi kopasz, fehérre festett bőrű kiskölyök és egy rakás izmos harcos, akik mind-mind Halhatlan Joe anyatejen és embervéren felnevelt fattyai, a Hadfiak – és akik közé valószínűleg maga a tüsire nyírt hajú, igencsak fiús Furiosa is tartozott a szökése előtt. Erre utalhat akár az is, hogy a fehérre mázolt gyerekek annyira megörülnek Furiosa látványos visszatérésének, hogy a felfegyverzett harcosokra fittyet hányva leeresztik neki a rámpát is! És amíg a nép a zsarnokkal végző, és mindenkinek vizet adó Furiosát ünnepli, Max csöndben eloldalog – a jelenet egyértelműen azt sugallja, hogy a harcias lány fog Halhatlan Joe helyébe lépni, hiszen a rongyos csőcselék és a marcona Hadfiak is elfogadják őt új törzsfőnöknek. No de jóságos és bölcs, vagy gonosz és romlott vezér lesz belőle?

Elég józan volt ahhoz [Furiosa], hogy megértse a hatalom csábító erejét, és ellenálljon annak. Azt hiszem, ő túl okos ahhoz, hogy beleessen ebbe a csapdába. Ezt egyszer már végignézte Halhatatlan Joe-val, aki szerintem ugyanezen a folyamaton ment keresztül. Valószínűleg Joe is egy hősies karakter volt a maga idejében.

Miller egyébként már korábban is elhintette, hogy szeretné bemutatni Furiosa múltját egy külön filmben, amelyben nem is Charlize Theron alakítaná a karaktert, hanem Anya Taylor-Joy vagy Jodie Comer. Szerinte ugyanis a jelenlegi CGI-fiatalítás technológiája (amit például előszeretettel használtak Az ír jeleneteiben vagy a japán videojátékokban) még gyerekcipőben jár ahhoz képest, amit ő szívesen viszontlátna a vásznon. (via Movieweb)