Gal Gadot és Ben Affleck is azt szeretné, ha láthatnánk az Igazság Ligája eredeti, rendezői változatát

Ez volt az a szuperhősfilm, amit végül a Marvel fenegyereke, Joss Whedon fejezett be Zack Snyder helyett.

Még 2017 májusában alakult úgy a még ugyanabban az évben mozikba kerülő Az Igazság Ligája forgatása, hogy az eredeti rendező, Zack Snyder a lánya öngyilkossága miatt végül nem tudta befejezni a filmet. Akkor a Warner a Bosszúállók 1-2 atyját, Joss Whedont igazolta át a konkurens Marveltől. Snyder a feleségével együtt (aki maga is a Warner-szuperhősfilmek producere) elvileg mára visszavonult a filmezéstől – azóta pedig nem is nagyon készült újabb olyan búskomor DC-képregényadaptáció, amit a sokadik részénél tartó Bosszúállók konkurenciájának szántak volna. Hiszen a Joker, az új Harley Quinn-film és Robert Pattinson Batmanje (de még az Aquaman és a Wonder Woman 1984) sem az all star DC-csapat kalandjait viszi tovább, hanem csak az egyes karakterekre fókuszál.

Egy ideje azonban már pletykálnak arról a filmes körökben, hogy a Warnernél létezik egy „Synder-verzió” is a nem túl combos, mindössze 657,9 millió dollárt kaszáló Igazság Ligájából (ez persze csak a Bosszúállók: Végjáték 2,79 milliárdjához képest kicsi összeg), csak a Warner vagy nem akar vele semmit sem kezdeni, hiszen a Josh Whedon-féle vidámabb irányvonal lett a hivatalos, vagy Snydernek kellene még sokat dolgoznia vele, hogy legalább tévéképernyőn be lehessen mutatni.

A Warner-filmekben a közönségkedvenc Wonder Womant alakító Gal Gadot viszont most vasárnap tette ki a Twitterére az alábbi fotót, egy #MutassákBeSnyderVerzióját hashtaggel, vagyis hogy jó lenne látni az Igazság Ligájából az eredeti, Snyder-féle vágott verziót is.

Pár órával később Ben Affleck is kitett egy ugyanilyen posztot a Twitterére:

Maga Snyder is kommentelte később Gal Gadot posztját, bár egy eléggé titokzatoskodó és semmitmondó válasszal:

Egy több ezer éves amazon nem tévedhet.

Ha ki is lobbizzák a színészek a Warnernél, hogy Snyder bemutathassa az ő Igazság Ligája-verzióját, akkor azt a pletykák szerint biztosan nem a moziban láthatják majd a nézők, hanem a Warner saját streaming platformján, az új HBO Maxon. Hivatalos álláspontot egyelőre nem közölt az esettel kapcsolatban a stúdió. (via Uproxx, The Hollywood Reporter & Indiewire.com)