Gemini Man - Két Will Smith sem menthet meg egy gyenge filmet

  • Vízer Balázs

Will Smith önmaga fiatal klónjával kerül szembe, rendszerint egy kiemelt budapesti turisztikai látványossággal a háttérben, amiből elég sok mindent ki lehetett volna hozni egy Ang Lee kaliberű rendezővel...

A Gemini Man első forgatókönyve még 1997-ben készült. Majdnem le is forgatták azon melegében a saját fiatalkori énjével találkozó profi bérgyilkos történetét, de kiderült, hogy a technika még messze nem tart ott, hogy hihető módon kerüljön egymás mellé az adott színész és saját megfiatalított mása. Aztán eltelt 22 év, de a szuperproducer Jerry Bruckheimer nem mondott le a projektről, új és új főszereplők és rendezők kerültek a kalapba, majd a technika végre eljutott oda, hogy a történetet valaki végre a vászonra vihesse. Az illető Ang Lee (Tigris és sárkány, Hulk) lett, a főszerepet pedig Will Smith kapta. És az igaz, hogy a közben eltelt évek alatt a forgatókönyvet számtalanszor írták át, legutoljára például pont azért, hogy az eredeti helyszínként szereplő Párizst lecseréljék a nyilván sokkal olcsóbb Budapestre, de a film lényege megrekedt 1997-ben.

Tudom, masszívan általánosítok, de a 90-es években csináltak tucat számra fantasztikus alapötletre épülő, látványos, de rém egyszerű akciófilmeket. A Gemini Man is rémesen egyszerű. Hőse, Henry Brogan egy titkos kormányszerv elit gyilkosa, aki hazája ellenségeit iktatja ki, legalábbis ő azt hiszi. Aztán egy majdnem félresikerült akció után Henry úgy dönt, visszavonul, mert, gondolom, ebben a szakmában ezt egyoldalúan el lehet dönteni, de az már gyanús lehet neki, hogy se búcsúbuli, se búcsúajándék, amikor pedig az utolsó célpontról sorsdöntő titok birtokába kerül, aztán amikor meg akarják ölni, úgy dönt, utánajár a dolgoknak. A hóna alatt egy, őt korábban megfigyelő, de ártatlannak minősülő ügynöknővel (Mary Elizabeth Winstead) Kolumbia érintésével Budapestre érkezik, és közben megismerkedik fiatal énjével. Vagyis a klónjával, aki meg akarja ölni.

Ebből persze valami egész mást is ki lehetett volna hozni. Például azt, hogy a klón egy igazi, érzelmek nélküli gyilkológép, és hősünk hiába keresi benne önmagát, vagy valami hasonló. A film nem akart ilyen dilemmákat feszegetni, maradt a kézenfekvő megoldásoknál, ami az eredeti filmtervhez is jobban passzolt, és az ennél sokkal többre is képes Lee-től sem áll messze a szentimentalizmus. Maradunk tehát az egyszerűségnél, és a film nem akar okosnak látszani, és a nézővel sem akarja elhitetni, hogy itt többről van szó, mint amit konkrétan látunk. Ezek az emberek, kiegészítve a mindig vicces Benedict Wonggal, sokat futnak, lőnek, verekednek, és olyan dolgokra csodálkoznak rá, amik egy hétévesnek is nyilvánvalóak, és tényleg olyanok, mintha egy időgéppel utaztak volna 2019-be, vagy most olvasztották volna fel őket.

Ang Lee mentségére szól, hogy őt érezhetően a technikai kihívások érdekelték, és a megfiatalított Will Smith klón tényleg félelmetesen néz ki – de nem MINDIG, mert a megvalósítás nem elég egyenletes. És félelmetes a képminőség is, olyan éles és pontos, hogy az már zavarba ejtő, mivel a klasszikus 24 kép/másodperces felbontás helyett a tényleg elképesztő másodpercenkénti 120 „kockával” dolgoztak, amire jön még a 3D is. Így látjuk például Budapest nevezetességeit is, amiket elég erőltetetten préseltek bele a sztoriba, és így látjuk az egymást csépelő két Will Smith-t is. Csakhogy ennek az élességnek sokszor nincs mélysége, amivel ironikus módon remekül passzol a történethez, mert annak sincsen.

Smith persze kitesz magáért, mert ő olyan lelkes típus, nehéz is rá haragudni, Mary Elizabeth Winstead már kicsit unottabb nála, de ő nyilván örült, hogy végre főszerepet kapott, Clive Owenen viszont kifejezetten érződik, hogy cikinek érzi a lehető legsablonosabb gonosz szerepét. Jól érzi, ciki is!

Értékelés: 5/10

Lakatos Mónika - Romanimo
2019. november 12., 19:30 Lakatos Mónika - Romanimo

Évszázados roma balladák és ritmusos pergetők a Müpában.

Jegyvásárlás