Gibson lenyomja fél Mexikót! - Az utolsó emberig kritika

  • Vízer Balázs

Mel Gibson újraértelmezi az illegális bevándorlás problematikáját, amikor magára húz egy fél kartellt, mint lányát védő apaoroszlán. Az arcszőrzetet tessék figyelni!

Kinek ajánljuk? Gibbo ősrégi rajongóinak, motorosaknak, mert ez fontos szerepet kap, és azoknak, akik követik Peter Craig (Tolvajok városa) írói munkásságát.

Hogy a hazai forgalmazó miért nem az eredeti cím, a Blood Father szó szerinti fordítását használta és miért nyúlt az 1996-os, amúgy rém gyenge Bruce Willis filmnél is használt Az utolsó emberig verzióhoz, az rejtély, ahogy az is, miért szerepel a plakáton a borotvált arcú Mel Gibson. Mert ez a történet a szakállas, lepusztult, az egész világban haragban álló, kissé mosdatlan pasasról szól, aki úgy néz ki, mint aki minden este kóbor kutyákkal verekszik meg az ételért, de így is simán elver bárkit.

Az a karakter lehetett elég érdekes ahhoz, hogy a filmet meghívják Cannes-ba és egy sor más, rangos fesztiválra, hiszen ordít róla, hogy benne van színész-rendező közelmúltja, hibái és szenvedése. Mert amellett nyilván nem lehet elmenni, hogy Gibson valóban hosszú évekig pária volt Hollywoodban, és nem csak azért, mert zsidózott egy szaftosat, hanem mert évek óta masszív alkoholista volt – saját bevallása szerint 13 évesen már piált és volt olyan forgatása, amikor már reggelire öt korsó sört ivott meg, és folyton dührohamai voltak. Mindez ott van John Link, a börtönből egy éve szabadult, két éve józan tetoválóművész figurájában, aki egyedül lakik valahol a sivatag szélén, és csak azt szeretné, ha mindenki békén hagyná. De nem hagyják, mert csörög a telefon, és bejelentkezik ezer éve nem látott tinilánya.

A lánnyal jön a baj, mert rossz fajta mexikóiakkal haverkodott, olyanokkal, akikben már a Sicario - A bérgyilkosban sem lehetett megbízni, tetovált, lógó gatyás, homályos tekintetű fazonokkal, akik bemutatkozásként kapásból szitává lövik hősünk lakókocsiját. Apuka és kislánya ezek után menekülés közben kezdhet kötődni egymáshoz, és előkerülnek régi és új barátok, illetve egy rakás, ilyenkor szokásos klisé. Amiben Az utolsó emberig mégis más, mint minden más, a sivatagban játszódó menekülős és lövöldözős darabtól, az Mel Gibson egyénisége, ami addig tart, amíg a szakálla, vagyis kábé a játékidő kétharmadáig.

Azt készségesen elhisszük a rovott múltú tetkósnak, hogy bárkit laposra ver, aki felbosszantja, és plusz pontok járnak azért, mert ez a figura tényleg ennyire kézzelfoghatóan zabos, sőt, előítéletes. Az már kevésbé hihető, hogy apuka és kislánya között tényleg létrejön valamiféle kötelék, pedig a Jessica Jonesból ismert Erin Moriarty elég vagány kiscsaj, Gibson pedig hozott már egy nagyon jó apa-lánya darabot, a 2000-es Mi kell a nőnek?-et. A gond az, hogy a történetben nincs elég anyag, ez egy klasszikus B-mozi sztori, nincs mit domborítani vagy mélyíteni rajta, pedig Jean François Richet  (Halálos közellenség,  A 13-as rendőrörs) rutinos rendező és a franciák jók a gyermekeiket védő idősebb színészek rendezésében – lásd az Elrabolva szériát.

Persze Gibson csak azt csinálja itt is, amit az elmúlt pár évben, amikor feltűnt a Machete gyilkolban és a The Expendables - A feláldozhatók 3.-ban: enyhén túldimenzionált, minimális sztorira épülő B-film hozza a színészi minimumot, azzal a különbséggel, hogy ha csak kicsit is, de valamennyit megmutatott önmagából is. Vagy, hogy kicsit ismételjem önmagam, bevállalta azt a loncsos, őszes szakállat, hogy aztán a végére mégis gyorsan megszabaduljon tőle. Egy pszichiáter ebből nagyon sokat hozna ki!

Értékelés: 6/10 – szakáll nélkül két ponttal kevesebb lenne

 

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu