Mármint azoknak, akik a nyolcvanas és a kilencvenes évek elején voltak gyerekek. Csütörtök óta látható a Netflixen, méghozzá magyar felirattal a Stranger Things harmadik évada - és e filmek nélkül nem lenne a sorozat sem. Lássunk is néhányat közülük!
Kincsvadászok (1985)
Steven Spielberg állítólag azt mondta, hogy azért nem maga rendezte meg a nyolcvanas évek legjobb kincskeresős családi kalandfilmjét, mert a saját filmjeit nem szokta megnézni, ezt viszont feltétlenül meg akarta. Ezért is került a direktori székbe Hollywood egyik legjobb iparosa, Richard Donner - addigra már két klasszikus volt mögötte, az Ómen és a Superman, és a szintén alapművé váló Kincsvadászok után két évre jött a Halálos fegyver. Bámulatos életmű, és ez csak egy szelete!
A Kincsvadászokban minden benne van, ami egy veszettül jó, lendületes kincskeresős kalandfilmhez kell, méltó a legnagyobbhoz, A kincses szigethez. Kalózok kincsestérképére akadó kertvárosi srácok, nyomukban loholó elvetemült gengszterek, titkos csapdák, kalózhajó, kardvívás - és remek színészek, a fiatal Josh Brolin, a kor elmaradhatatlan gyerekszínészei közül kettő is: Sean Austin és Corey Feldman, jó dumák és fantasztikus zene. Tökéletes film, igazi családi móka, amit bármikor újra lehet nézni, és sokadjára is végig lehet vigyorogni, hiszen gyerekként mindenki ilyen kalandra vágyott.
E.T. (1982)
Amint azt láthatjuk, e lista szinte mindegyik filmje Spielberghez kötődik. Egyszerűen hihetetlen, amit ez a fickó csinált a nyolcvanas években, gyakorlatilag megteremtett egy olyan filmtípust és varázslatos hangulatot, amit azóta is többen próbálnak utánozni általában kevesebb sikerrel - a legközelebb talán J.J. Abrams Super 8-a, a '84 nyara, no meg persze a Stranger Things áll, ő tökéletesen felmondta a leckét nosztalgikus gyerek...horrorjában. Spielberg titka abban rejlik, hogy egészen a Schindler listájáig megmaradt gyereknek, méghozzá egy olyan gyereknek, aki csillogó szemmel csodálkozik rá a világra, képregényekkel, ponyvaregényekkel és játékfigurákkal zsúfolt szobája mélyén hajmeresztő kalandokról ábrándozik, és határtalan fantáziája mellé a legnagyobb mesélők tehetsége párosul. Mert fantasztikusan mesél, és meséi nem pusztán elvarázsolják a közönséget, hanem visszaröpítik a gyerekkorba, amikor a csodák még igenis valóságosak voltak. Az E.T. megérdemelten lett óriási kasszasiker, hiszen legalább akkora szíve van, mint a barátságos, rút kis földönkívülinek, és azon kevés filmek egyike, ami giccs és pátosz nélkül, pusztán a saját szépségével ríkatja meg a nézőt.
Poltergeist (1982)
Mindössze egy héttel az E.T. előtt mutatták be Tobe Hooper filmjét - amit valójában Spielberg rendezett, és ezzel tudta kicselezni a Universallal kötött szerződésben szereplő kötelezettségeit. Nem is meglepő, hogy a Poltergeistben ismét egy kertvárosi család szerepel, csak itt épp gonosz, túlvilági erőkkel kerülnek szembe. Egyszerre csodálatos és hátborzongató film, telis-teli olyan jelenetekkel, amik sokunknak okoztak rémálmokat - a megelevenedő fa, a bohóc figura, vagy maga a sistergő tévé a fehér zajjal. A film baljós hírnévvel is büszkélkedhet, hiszen a balesetek és több stábtag halála miatt úgy tartják, hogy átok ült a produkción.
Szörnyecskék (1984)
Mondanunk sem kell, hogy Spielberg áll a kertvárost riogató, randa szörnyek története mögött. Családi filmként emlékezünk rá, pedig az első rész sok helyütt kimondottan félelmetes, és szép számmal hullanak benne az emberek, ahogy a gremlineket is kevésbé gyerekbarát módon trancsírozzák szét. A kis puha, szőrmók, nyünnyögő Gizmó azonban végtelenül aranyos állatka, így a cukiság és a horror furcsa elegye simán családi film volt a nyolcvanas években.
Drágám, a kölykök összementek (1989)
Noha ehhez véletlenül nincs köze Spielbergnek, a Disney a jól bevált receptet alkalmazta: kertváros, vegyes felállású gyerekcsapat (kemény srác, jó csaj, vagány kissrác, magának való geek) és valami nem hétköznapi dolog, ami sok-sok kalandhoz vezet. Rick Moranis zseniális a mulya, ám zseniális Wayne Salinski szerepében, a poénok kiválóak, a látványvilág elképesztő, és különösen vicces, hogy a forgatókönyvet a lovecrafti ihletésű horrorokról ismert (Reanimátor, Dagon) Stuart Gordon és Brian Yuzna írták.
Óriásláb esete Hendersonékkal (1987)
Ugyan nincs feltüntetve producerként Spielberg neve, de az Amblin égisze alatt készült, szóval szegről-végről mégis csak köze volt hozzá. A kertvárosi család véletlenül elgázol egy bigfootot, és hazaviszik, ahol a kezdeti nehézségek után családtagként megszeretik. Henry, a bigfoot fantasztikus karakter, az Oscar-díjas maszkja is az egyik legjobb, amit valaha készítettek, John Lithgow pedig azt a szőrös szívű apafigurát játssza, akiről kiderül, hogy bár jól álcázza, helyén van a szíve - egyébként Charles Grodin játszott hasonló figurákat ebben az időben.
Chipkatonák (1998)
Az utolsó Amblin-filmek egyike már a Dreamworks-ön belül készült, aminek Spielberg az egyik alapító tulajdonosa. A Chipkatonák is a klasszikus receptet követi, talán a Szörnyecskékhez hasonlít a legjobban, csak itt véletlenül katonai szuperchipekkel felruházott játékfigurák garázdálkodnak a békés kisvárosban - illetve a kommandósok vérengzenek, hogy programjuk szerint elűzzék a ronda, de békés, együgyű gorgonitákat. És amellett, hogy rendkívül szórakoztató, zseniális paródiája a háborús filmeknek.
Jumanji (1995)
Robin Williams klasszikusa tökéletesen házasítja az Amblin-típusú családi filmeket a régivágású kalandfilmekkel. Kertváros, gyerekek, és sok-sok vadállat, genyó majmok, pók és egy bicebóca orrszarvú.
A hegy gyomrában (1981)
Minden listába kell egy kakukktojás. Az új-zélandi sorozat egy híres ausztrál gyerekkönyv alapján készült, és a nyolcvanas években felcseperedő magyar gyerekeknek sok-sok álmatlan éjszakát okozott. Elég csak annyit mondanunk, hogy Wilberforce és az óriási földönkívüli férgek a tavak alatti organikus fészkükben. Jó kis horror, és még ma is működik.
