A játék, a nevetés, a színpad volt a mindene, első nagy sikerét egy Huszka-operett betétdalával aratta, szupersztárrá mégis Foxi Maxi, majd Frédi, a kőkorszaki szaki szinkronizálása tette.
Csákányi László pályája összenőtt a magyar rádiózás, televíziózás, szinkronszínészet hőskorával, dalai, színpadi és filmes alakításai, megszámlálhatatlan mennyiségű televíziós és rádiós felvétele bármelyik korosztály számára ismerőssé teszi. Nem „csupán” a hangját adta kedvenc rajzfilmjeinknek és rádiójátékainknak, de elhitette velünk (például utánozhatatlan csuklásával), hogy ő Mikrobi, a csupa agy mikro roboter, vagy a Holdon élő Viktor Szíriusz kapitány, nyugalmazott biológus, patológus és hibernológus, aki kereken százéves. Tudor a Hófehérkében, Karak a Vukban, öreg király a Süsüben, Balu a Dzsungel könyvében, Döbrögi a Lúdas Matyiban, Loncsár a Szaffiban, Gombóc Artúr a Pom Pom meséiben, és természetesen a szeretendő tulok, az Ökörköri-kör tagja, Kovakövi Frédi, az első főműsoridőben sugárzott rajzfilmsorozatból, a Frédi és Béniből.
Legendás színészekkel játszott együtt, a szinkronstúdióban többek között Psota Irénnel, Márkus Lászlóval, Váradi Hédivel, a színpadon Kiss Manyival, Honthy Hannával, Sulyok Máriával, Ruttkai Évával, Latabár Kálmánnal, Benkő Gyulával, Feleki Kamillal és még nagyon hosszan folytatódhatna ez a sor. Az ő hangján szólalt meg többek között Fernandel, Peter Ustinov, vagy Charles Laughton, utóbbi az egyik legnagyobb sikere, A vád tanúja szinkronszerepe volt.
Benne volt a hetvenes-nyolcvanas évek legnagyobb televíziós produkcióiban, ahogyan éveken át visszatérő vendég volt a Rádiókabaréban is. Agárdy Gáborral ketten a Nyomják Krahácsot! című számban remekeltek szókimondó atyafiként. Játszott az Egy óra múlva itt vagyok, a Robog az úthenger, a Bors és a Hahó, öcsi! sorozatokban is, kevés filmszerepe közül kiemelkedik Buga Jóska az Indul a Bakterházból, Schmidt a Foto Háberből, és utolsó szerepe már nagybetegen, a Sose halunk meg Deutsch bácsija. Éjszakai táncjelenete felejthetetlen, és meg is nézhetjük a magyar filmekre szakosodott FILMIO internetes kínálatában, ahogyan Várkonyi Zoltán 1963-as kémthrillerét is, a Fotó Hábert, csakúgy, mint a Vukot, a Szaffit és a Lúdas Matyi.
Sokan vannak, akiknek a dalai által él emlékezetében Csákányi László, nem csoda, hiszen imádott énekelni, noha (állítása szerint) mit sem értett a zenéhez. Ha nem is ismerte a kottát, őrjítő sikere volt Melchior doktor szerepében az Operettszínházban, a Doktor úr, a maga szíve sose fáj? című dallal. Huszka Jenő 1955-ben bemutatott operettjének betétdala végigkísérte a pályáján, és legalább húsz éven át nem múlt el televíziós kívánságműsor enélkül a felvétel nélkül. Nála jobban senki nem énekelte az Ó, te drága Klementinát (recsegősen, kicsit hamisan), ahogyan Eisemann Mihály híres dala, A vén budai hársfák is csak és kizárólag az ő hangján él az emlékezetünkben.
Eljátszott mindent, amit el lehetett, ami szembejött. Bár elsősorban karakterszínészként foglalkoztatták, komoly drámai szerepeket is kapott, játszott Shakespeare, Pirandello, Brecht, Ödön von Horváth vagy O’Neill darabokan is. Egyik utolsó, felejthetetlen alakítása éppen a budapesti Katona József Színház híres Lulu előadásában volt.
1939-ben elsőre felvették a Színiakadémiára, ahol Lehotay Árpád pártfogolta, az iskola elvégzése után, 1942-ben a Nemzeti Színházba szerződtették, de egy évre rá már a második magyar hadsereg doni katasztrófájának volt a részese. A hadifogság nehéz évei után nem volt könnyű visszakerülnie a színpadra, Major Tamás már nem fogadta vissza a Nemzetibe. Sokfele játszott, tartozott az Ifjúsági és a Petőfi Színház társulatához is, közben a Görbe Tükör Társulattal paródiákkal és zenés burleszkekkel járta az országot. Első nagy sikerei helyszínére, az újraszerveződő Fővárosi Operettszínházba Gáspár Margit hívta. Hosszú éveket töltött ott, játszott például a híres Honthy Hanna-féle Csárdáskirálynőben is, ő volt az idősebb, folyton tikkelő herceg. Innen egy igazi művészszínházhoz, Várkonyi Zoltán Vígszínházába szerződött, onnan a József Attila Színházhoz, Fodor Imre társulatához, legvégül a Vidám Színpadon töltött majd’ húsz évet. Mindenhol a maximumot adta, mert hitte és pontosan tudta, hogy egy kabaréjelenet semmivel sem könnyebb a drámai szerepnél.
Rendszerető, pontos, alapos és precíz emberként írja le édesapját Csákányi Eszter, olyannak, aki nem szerette az úgynevezett színészi allűröket, nagy komédiás volt, és mindig megnevettette őt. Imádta az autókat, verhetetlen volt keresztrejtvényfejtésben, és kivételes nyelvérzékkel bírt: jól beszélt németül és franciául, a hadifogságban pedig annyira jól megtanult oroszul, hogy még a Magyar Televízió orosz nyelvleckéiben is szerepeltették. Csákányi Eszter a fél Kossuth-díját is édesapjának ajánlotta, akinek legendás vastag keretű szemüvegét színpadi kellékként használja: ebben alakítja Aczél Györgyöt a Titkaink című előadásban, míg karóráját a 42. hétben viseli. Ők ketten énekeltek is együtt, híres daluk a Van aki vár, ha hazamész és egy régi filmsláger feldolgozása, Az egyik ember gazdag.
S hogy ki rejlett Csákányi László huncut nevetése, kicsit fanyar humora mögött? Talán a szomorú bohóc. A sokáig gátlásos, félénk, a Vas megyei tájszólását nehezen levetkőző, szemüveges fiú Németújvárról, Zsigovits László. Szülei papnak szánták, és a kőszegi papi internátusba íratták, ő maga misszionáriusnak készült, mígnem a kisdiákot egy szép napon örökre a színi pályára térítette Huszka Jenő Gül baba című operettje. Egyik utolsó interjújában így jellemezte önmagát: „Egy szőkés-vöröses hajú, de inkább most már szőkés, mert egyre több benne az ősz hajszál. Kedvesen csúnya, aranyos, kellemetlen, gonosz, ostoba, mindentudó fráter, aki világéletében kisember volt, és világéletében nagy ember szeretett volna lenni.”
Címlapkép: Fortepan
