Ha Kurt Russellen múlik, már 1988-ban összecsap Rambo és a Terminátor

30 éve közös akciófilmet tervezett Stallonéval, Schwarzival és Bruce Willisszel, de a stúdióknak nem kellett.

Óriási sztorit mesélt el a napokban Kurt Russell a FOX 5 DC hírcsatornának A galaxis őrzői 2 promóciós körútján: már a '80-as évek végén kitalálta az Expendablest, vagyis azt, hogy

közös filmben kell szerepelnie Rambónak, a Terminátornak, John McClane-nek és Snake Plisskennek!

Sajnos az ötletére egyáltalán nem voltak vevők a 30 évvel ezelőtti hollywoodi producerek. Egyrészt Kurt Russell, Bruce Willis, Sylvester Stallone és Arnold Schwarzenegger filmjei külön-külön négyszer annyi bevételt termeltek, mintha egybe terelték volna őket.

Másrészt a Rambo, a Terminátor, a Die Hard és a Menekülés New Yorkból franchise-ok jogai felett különböző stúdiók rendelkeztek ekkoriban (a Hemdale, a Carolco, a Silver Pictures és az AVCO Embassy Pictures), úgyhogy a producerek nem tehették meg azt, amit manapság a Marvel, ahol a legkülönfélébb módon eresztik össze a saját brandjük aló tartozó, régóta ismert szuperhősöket. Azt pedig maga Kurt Russell is elismeri, hogy Snake Plissken nem nagyon dolgozna együtt sem Rambóval, sem a Galaxis őrzőivel, hanem csak lefitymálóan rájuk nézne a fél szemével, és otthagyná őket.

Kurt Russell persze végül mégiscsak csinált egy közös filmet Stallonével (ez volt a kultikus Tango és Cash), és a májusban nálunk is mozikba kerülő A galaxis őrzői 2-ben is együtt szerepel a két akciósztár. A '80-as évek legnagyobb kihagyott zicceréről szóló Kurt Russell-interjú 4:33-tól kezdődik a lenti videóban: