„Ha Tokajról beszélsz, az olyan, mintha Puskásról beszélnél” - Almási Tamás interjú

A legismertebb magyar dokumentumfilmes a legismertebb magyar borról készített filmet, mi pedig őt kérdeztük a forgatásról, és persze arról, mire lehetett felkészülni és mire nem.

Almási Tamás (Ítéletlenül, Sejtjeink, Puskás Hungary) Kossuth-díjas filmrendező legújabb dokumentumfilmje a tokaji aszú készítésének viszontagságairól szól, de többről van itt szó, mint egy nagyszerű borról!

Mennyi munkád van a Folyékony aranyban időben és energiában?

Magam is megdöbbentem, hogy az első forgatási nap, igaz, hogy csak elő-elő forgatás volt, már 2014 szeptemberében vagy októberében volt. Ami magában a filmben látható, azt 2015 nyarán kezdtük el forgatni. Aztán volt egy időszak, amikor a Filmalap támogatása kérdésessé vált. A leadott filmtervünkben külföldi helyszínek is szerepeltek , például a Sauternes-Barsac borvidék, vagy a Rajna vidéke és mellette New York, Tokió, London. Közel egy év után, a tervezettnél kisebb összeget kaptunk, akkor mindent újra kellett gondolni.

Ilyenkor hogyan látod, hogy jót tett-e a filmnek, hogy végül kevesebb helyszínnel, kevesebb szereplővel készült el?

Az biztos, hogy más lett. El kell mondjam, hogy sem a producerek részéről sem mások részéről nem volt nyomás a forgatókönyv-készítés során, azt mondták, hogy legyen ez egy Almási dokumentumfilm, de nyilvánvaló, hogy ha Tokajról beszélsz, az olyan, mintha  az aranycsapatról vagy Puskásról beszélnél. Nagy felelősség, mert mindenkinek van képe, tudása ezzel kapcsolatban, arról nem is beszélve, hogy nemzeti szimbólumról van szó. Tokajról filmet készíteni már csak ezért is hatalmas kihívás. Ez a helység név fogalommá vált, így  sok mindent takar. És ebben benne van az a háromszáz év amelyben a tokaji bor világhírűvé vált, vagy a zsidó termelők és kereskedők elhurcolása a borvidékről a II. világháborúban, a kollektív gazdálkodás minőséget romboló hatása, vagy a máról beszélve az elvándorlásból fakadó már-már tragikus munkaerőhiány. És sorolhatnám tovább.  

Az nyilvánvaló volt, hogy egy másfél órás film nem bír ki ennyi témát. Ezért kellett keresnünk egy vezér motívumot. Tokajt leginkább a tokaji borral azonosítják és a tokaji aszú a legismertebb édesborok egyike a világon, ezért döntöttünk az aszú mellett, hogy legyen az a zászlóshajó és persze azok az emberek, akik életüket tették fel a nagyszerű borok megalkotására. Mert a  borkészítés nem csak szakma, hanem bizonyos értelemben művészet is.

Nézőként úgy látom, hogy bizonyos értelemben sajnálom is, amikor a film elhagyja Tokajt, mert ennek a régiónak itt annyira egységes a képi világa, nyelvezete.

Nem vitaként, de én azt gondolom, hogy amikor elmegy a film mondjuk Olaszországba, Comóba, akkor nem véletlenül emlegettem előtte Puskást. Úgy gondolom, hogy Puskás Öcsit nem kell bemutatni sem Magyarországon, sem külföldön, de meg kellett mutatnunk, hogy a film főszereplője Szepsy István szintén világsztár a maga területén. Ő a  borvilág Oscar-díjának hívott Bor Urai elismerés tulajdonosa, amit három-négy évenként adnak oda egyetlen embernek a világon. Óriási megbecsülés ez a borász szakma részéről, amiről a néző nem feltétlenül tud. A nemzetközi hírnév és elfogadás egyben kijelöli az ő pozícióját a világban Tokaj-Hegyalján és a filmben is.  Így kap különös hangsúlyt például amikor a meghívás ellenére nem megy el egy rangos nemzetközi eseményre, mert nincs aki helyettesítse, de nem is akarja, hogy legyen. Neki a munkája mindennél fontosabb. Így van ezzel a másik két szereplő Bacsó András és Alkonyi László is.

Végig azt látjuk, hogy mennyire bizonytalan ezeknek az embereknek a munkája, mennyire függnek rajtuk kívülálló okoktól: esik-e az eső, süt-e a nap, fúj-e a szél. Mennyire befolyásolta ez a fajta kiszámíthatatlanság a te munkádat?

Ki kellett találnunk egy olyan szerkezetet, ami a gyártást a kiszámíthatatlan időjárási körülmények ellenére lehetővé teszi. Mert nem lehet előre tudni, mikor aszúsodik megfelelően a szőlőszem. Vannak olyan évek, amikor egyáltalán nem. Pontosan ez a rizikó a termelőnek és ugyanakkor a filmkészítőnek is. Feszültséget termet és növeli a tétet. A bor kapcsán az emberekről szerettem volna filmet csinálni, olyan emberekről, akik folyton a lehetetlent ostromolják.

A filmben sokszor szóba kerül az állami támogatás vagy annak a hiánya, Tokaj kapcsán pedig gyakran elhangzik, hogy az új politikai és gazdasági elit ott vetette meg a lábát. Mennyire kellett belemenned vagy éppen nem, a politikába a borászat kapcsán?

Ez az, amire azt mondtam, hogy gazdag a téma, rengeteg rétege van. Ezért kértem gondolkodási időt, amikor felkértek a film elkészítésére. A kezdetekben szerepet szántunk annak az állami programnak, amely jelentős összeggel támogatta volna a térséget. A több száz milliárd forint ígérete azonban napvilágra hozta a mélyben megbúvó ellentéteket, azaz, hogy ki mit gondol a szakmáról, a jövőről, mi lenne a legüdvözítőbb megoldás és egyáltalán kinek a dolga ez. Szereplőinknek is határozott véleménye volt az őket nagyban érintő kérdésekről. Aztán egyszer csak leállították a programot. A forgatott anyagjaink így kárba vesztek. Ily módon a napi politika kevésbé jelenik meg a filmben.

Mennyi bort ittál, amíg elkészült a film?

Nekem refluxom van, és a borivás nem ajánlott. Bevallom azért  kóstolgattam nagyon jó borokat. Mára már én is vallom, amit a filmben Alkonyi László fogalmaz meg, hogy nem tudjuk, hogy mi a jó, mi a rossz, ha nincs egy értelmezési tartomány. Nekem kitágult  világ a Tokaji borokat illetően, amikor megismertem a bor mögött húzódó történeteket, a négy-ötszáz éves termelői kultúrát, a természeti adottságokat és a hegyaljai emberek mentalitását. Ezek mind benne vannak a magas minőségű borokban.

Különös szerkesztői döntés volt számomra, hogy csak a legvégén nevezed meg a szereplőidet…

Szándékosan tettem így, néhány  korábbi filmemben is használom ezt a megoldást, mert azt gondolom, hogy sok szempontból mindegy, mi a nevük és a szakmájuk. Ebben az értelemben lehetnének orvosok, lehetnének vegyészek, kutatók vagy űrhajósok, valójában az a lényeg, hogy ez három ember, aki hisz abban, amit csinál, és akik ezt a hitet, elszántságot és tudást, saját előre jutásukon túl a környezetük hasznára, a régió fejlődésére fordítják.

Interjú: Vízer Balázs

Fotó: Vertigo Média