Harcművész film talán még sosem volt ilyen szép!

A veterán kínai rendező, Yimou Zhang legújabb filmjével, a Shadow-val olyan régi sikereit idézi meg, mint a Hős vagy A repülő tőrök klánja, csak a színekről mondott le, de nem kár értük.

Az egyik legjobb, Nyugaton is legismertebb, legrégebb óta a pályán lévő kínai rendező Yimou Zhang filmjei két dologról ismertek: rendszerint eposzi léptékű történetükről és elképesztő képi világukról, aminek mindig is szerves részük volt az általa használt ragyogóan élénk színek. Zhang most megrázta magát, azt mondta, a fenébe a színekkel, és készített egy majdnem fekete-fehér hősi eposzt. Persze egyáltalán nem tagadta meg magát, a látvány most is a hagyományos kínai művészetekre reflektál, egészen konkrétan az úgynevezett kínai akvarell stílusra, és ami azt illeti, egyáltalán nem néz ki kevésbé jól, mint korábbi munkái.

Yimou Zhang előző filmje, a nagy állami megrendelésre készült, nagyrészt nyugati sztárokkal – Matt Damon, Pedro Pascal – és nyugati stábbal készült A Nagy Fal megbukott a nemzetközi forgalmazásban, megjegyzem, méltán, egy zavaros presztízs projekt volt a kínai állam részéről, Zhang csak a nevét adta hozzá, a szívét nem. Ám ez is elég volt ahhoz, hogy következő munkáját óvatosan fogadják külföldön, így a már elkészült, Velencében és Torontóban vetített Shadow-ról eddig viszonylag kevés szó esett, pedig a rendező visszatért vele az olyan sikerei világához, mint a Hős (2002) vagy A repülő tőrök klánja (2004). A Három Királyság néven emlegetett legendás korszakban járunk ugyanis, palotai intrikák, háborús készülődés és titkos társaságok korában, ahol egy száműzött király és népe kívánja visszavenni országát. Csakhogy a király legjobb tábornoka is titkokat rejt, amik vagy az uralkodó javát szolgálják, vagy nem, és ott van a hasonmás, a címbéli Árnyék, aki, bár külseje ezt nem sejteti, szintén legendás harcossá vált, és ne feledkezzünk el a király nővéréről, akinek szintén megvannak a maga tervei.

Persze ember legyen a talpán, aki a most megjelent előzetes alapján ki tudja hámozni, hogy pontosan ki-kicsoda és mit akar, mert itt mindent visz a látvány, ami lélegzetelállító. És persze mindent visznek a vas esernyők, amik itt rettentő fegyverek, amik kilőhető pengékből állnak, és a jelek szerint ezek a lázadó sereg legfőbb fegyverei. És persze ott vannak az összeesküvések, a szerelmi szál és egy több menetből álló, nyilván legalább annyira lelki, mint fizikai párbaj két egyenlő képességű harcos között. A főszerepben Chao Deng (A kürt hangja), Ryan Zheng (A Nagy Fal), Qianyuan Wang (Pengék testvérisége) és Jingchun Wang (Fekete szén, vékony jég) látható, és a filmet már május 10-én bemutatják Amerikában. Arra nem tenném fel a házat, hogy nálunk valaha is moziforgalmazásba kerül, de jó eséllyel a következő Kínai Filmhétnek a Shadow lesz a fő attrakciója.  

 

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu