Három észak-koreai hackert vádolnak a 2014-es Sony-szivárogtatás elkövetésével

Jon Chang Hyok, Kim Il és Park Jin Hyok voltak azok, akik annyira kiborultak Az interjú című, egy Kim Dzsongun ellen tervezett merényletről szóló filmen, hogy feltörték a gyártó stúdió szervereit, és titkos, érzékeny adatokat hoztak nyilvánosságra. Ki gondolta volna, hogy egy Seth Rogen-vígjátéknak ilyen átütő hatása lesz?

Az amerikai Igazságügyi Minisztérium szerdai közleménye alapján a három férfit egyéb cyberbűnök elkövetésével is vádolják. A hatóságok szerint Jon Chang Hyok, Kim Il és Park Jin Hyok a Reconnaissance General Bureau-nak, az Általános Hírszerző Irodának dolgoztak, ami az észak-koreai katonai felderítés egyik szárnya. A három férfit azonban távollétükben vádolták meg, mivel jelenleg is Észak-Koreában tartózkodnak. Parkot korábban már egy 2018-ban feltárt üggyel is vádolták – ami jól jelzi, milyen eredményekre lehet számítani az előkerítésüket illetően.

A 2014 novemberében nagy port kavart botrányt az robbantotta ki, hogy a Sony Pictures be akart mutatni egy Seth Rogen és James Franco főszereplésével készült filmet, Az interjút, ami arról szól, hogy egy talkshow-házigazdát és a műsor producerét azzal bízza meg a CIA, hogy kövessenek el merényletet Kim Dzsongun ellen, mivel az észak-koreai diktátor nagy rajongója a szóban forgó talkshow-nak, ezért könnyedén bejuthatnak az országba.


A három észak-koreai hackert (vagy hát magát az észak-koreai államot) annyira feldühítette a vígjáték témája, hogy bosszúból számtalan érzékeny és titkos információt, köztük céges levelezéseket, még be nem mutatott alkotások forgatókönyvét, fizetési és hitelkártyaadatokat, belső prezentációkat szivárogtattak ki. A dolog azért is vetett hatalmas hullámokat, mert így derült ki például egy csomó olyan kínos ügy, mint például az, hogy a stúdió még az olyan kaliberű női sztárjainak is a férfiakénál kevesebbet gázsit fizet egy szerepért, mint Jennifer Lawrence.

Az észak-koreai férfiakat ezenkívül azzal is vádolják, hogy adathalász e-maileket küldtek az AMC moziláncnak, ugyanazon év decemberében, szintén azért, hogy megakadályozzák Az interjú bemutatását. De a hackerek nem csak az Egyesült Államokban csaptak le:

bejutottak egy Mammoth Screen nevű brit produkciós cég rendszerébe is, amely vállalatnak az volt a bűne, hogy gyártott egy tízrészes sorozatot egy angol atomtudósról, aki egy észak-koreai börtön foglya.

De a szorgos észak-koreaiak egyebek mellett gazdasági jellegű bűncselekményeket is elkövettek: hozzájuk köthető a világszintű, 2017-es WannaCry zsarolóvírusos támadás, ezenkívül 1,3 milliárd dollárt próbáltak kiszedni különféle bankokból és pénzintézetekből világszerte, és nagyszabású kriptovaluta-lopásokhoz is lehet közük.


(via Variety)