Három év után ismét lesz műsorvezetője az Oscar-gálának

Tom Holland lesz az Oscar-ceremónia házigazdája? Három év után ismét lesz műsorvezetője az Oscar-gálának, ami visszaköltözik hagyományos helyszínére.

A tavalyi, a covid miatt kurtán-furcsán, a Union Stationből közvetített, online levezényelt Oscar-díj átadás után a rendezvény visszaköltözik hagyományos helyszínére, a Dolby Theatre-be. Sőt, három év után idén újra lesz házigazdája a március 27-i rangos eseménynek. Utoljára, 2018-ban Jimmy Kimmel szórta a ceremóniához illő, visszafogott poénokat, majd a következő műsorvezető Kevin Hart lett volna, őt azonban néhány évvel azelőtti, rendszeresen posztolt homofób tweetjei miatt hamar eltávolították, így műsorvezető nélkül vezényelték le a 91. Oscar-gálát.

A Televíziós Kritikusok Szövetségének virtuális sajtókörútján azonban az ABC szórakoztatóipari elnöke, Craig Erwich elárulta, hogy az eseményen hallotta, hogy a márciusi Oscar-ceremónián visszatérnek a hagyományhoz, azaz ismét lesz házigazdája a show-nak, nevet azonban nem mondott. 

Talán a covid, netán épp a házigazda hiánya miatt, vagy csak azért, mert az Oscar már nem a régi fényében ragyog, 2019-ben ugyan emelkedett egy picit a ceremónia közvetítésének nézőszáma 26,6 millióról 29,5 millióra, de a következő két évben folyamatosan csökkent, míg a tavalyi minden idők legalacsonyabb nézettségű díjátadója volt 10,4 millió nézővel.

Forrás: Alberto E. Rodriguez / Getty Images

 

Tom Holland a The Hollywood Reporteren keresztül máris bejelentkezett házigazdának:

Ha megkérnének rá, akkor elvállalnám, és nagyon szórakoztató lenne. Nagyon élvezném.

A lap beszámolója szerint ezután az Amerikai Filmakadémia meg is kereste az ifjú színészt. Úgy tűnik azonban, hogy Holland csupán vágyát fejezte ki:

Talán a jövőben, de őszintén szólva, most túl elfoglalt vagyok. Nincs rá időm.

Holland Pókember szerepével bekerült a legtöbb pénzt hozó színészek sorába (a Pókember: Nincs hazaút a premier utáni 12. napon átlépte az egymilliárdos bevételt– példátlan siker, hiszen a covid miatt sokan még inkább otthon maradnak, és az általában hatalmas nézőszámot hozó Kínában még be sem mutatták): következő filmje, Mark Wahlberg oldalán a népszerű videojáték, az Uncharted alapján készült kalandfilm, amit egy hónap múlva mutatnak be, és nemrég árulta el, hogy ő alakítja majd Fred Astaire-t a sztár életrajzi filmjében.

Az Oscar eddig nyilvánosságra hozott shortlistjéről itt írtunk korábban, ám a fontosabb kategóriákét az Amerikai Filmakadémia még nem közölte, a jelölteket február 8-án jelentik be. Talán támpont lehet, hogy a múlt hétvégén megrendezett Golden Globe-gálán a West Side Story és A kutya karmai közt nyerte a legtöbb díjat, noha a gálát rendező Hollywood Foreign Press renoméja igencsak megzuhant az utóbbi idők botrányai miatt, így az eddig az Oscar előszobájaként emlegetett rendezvényt a reklámcégek, a hírességek, a stúdiók és a televíziócsatornák is bojkottálták.

(Forrás: Independent, Guardian)

Címlapkép: Alberto E. Rodriguez/Getty Images

 

A Port.hu zenés sorozatának első évadának utolsó részében Király Attila színész és szinkronszínész ült be a dobok mögé.