Harrison Fordot nem kellett sokáig győzködni, hogy térjen vissza a Skywalker korában

Pedig már a régi filmek idején is azt akarta, hogy Han Solo haljon meg!

Harrison Ford volt Jimmy Kimmel vendége az Oscar-gála után a Jimmy Kimmel Live-ban, ahol a két híresség kedélyesen elbeszélgetett A kis szemtanúról, a Star Wars-filmekről, az ácsmunkáról, a Crate & Barrelnél eltöltött időkről, Donald Trumpról, az iskolai évekről, no meg persze Ford legújabb filmjéről, A vadon hívó szaváról. Itt került szóba, hogy Ford már az 1983-as A Jedi visszatér forgatása előtt is azt akarta, hogy Han Solo haljon meg, csak erről nem nagyon tudta meggyőzni anno George Lucast. Végül 32 évvel később teljesült a kívánsága: a 2015-ös Az ébredő Erőben leszúrta őt a saját fia, az Erő sötét oldalára tévedő Ben Solo. Épp ezért volt furcsa, hogy a halott Han később mégis visszatért a Skywalker korában, hogy egy látomásban visszaterelje a tékozló fiát, Kylo Rent a jók oldalára. Ford azt mondta Kimmelnek, elég könnyen belement ebbe a kis cameo szerepbe (amit egyébként már tavaly ősszel előre elspoilerezett egy szivárogtató):

 J.J. [Abrams] azt mondta, ez egy jó ötlet. És pedig, ha J.J. azt mondja, hogy ez egy jó ötlet, akkor meg is akarom csinálni.

Emellett szó volt arról is, hogy Ford annak idején ott sem volt az 1986-os Oscar-gálán, amikor jelölték A kis szemtanú főszerepéért (végül William Hurt lett a legjobb férfi főszereplő A pókasszony csókjával), de a 77 éves színész mesélt az ácsként eltöltött fiatal éveiről, és arról is, amikor kirúgták az első chicagói Crate & Barrel áruház főnöki székéből, mert túl hosszúra nyúlt az ebédszünete. Az est fénypontjaként Ford A vadon hívó szava Trump-idézetekkel teli kamuplakátja láttán kurafinak/szukafattyának (son of a bitch) nevezte az Egyesült Államok elnökét! Íme a teljes beszélgetés:

Harrison Ford új filmje, A vadon hívó szava február 20-án, a világpremierrel nagyjából azonos időben kerül majd a hazai mozikba. (via Uproxx)