Hat univerzumot és 240 karaktert kapunk a Pókverzum folytatásában

Plusz a szupererővel bíró latino pankrátor is saját filmet kap.

A Las Vegasban rendezett CinemaCon hétfő esti eseményén a Sony elárult néhány izgalmas részletet az Oscar-díjas Pókember – Irány a Pókverzum várva várt folytatásairól. A Pókember – A Pókverzumon át címen futó második rész eredetileg 2022 októberében került volna mozikba, de elcsúsztatták 2023 júniusára. Egy tízperces részletet azonban már le tudtak vetíteni a rajongóknak, akik a beszámolók szerint imádták, amit láttak.

A munkálatok még mindig a korai fázisban tartanak, és mint kiderült, a folytatáson még többen dolgoznak, mint az első részen. Nagyjából 1000 ember tartozik a stábba, és nem is csoda, hogy több a munka:

Miles Morales ezúttal 6 különböző univerzumban kalandozik, és a 2018-as film 40 karakteréhez képest  240 szereplőt kapunk.

Kiderült az is, hogy a trilógia befejező része 2024-ben kerülhet mozikba, és a címe is megvan. Sokat nem gondolkozhattak rajta: Pókember – Túl a Pókverzumon.

A Sony illetékesei a Venom harmadik részét is beharangozták, emellett egy vadiúj filmet is bejelentettek a dátummal (2024. január 12.) együtt. A főhős El Muerto, egy szuperképességekkel felvértezett pankrátor, akit Benito Antonio Martínez Ocasio, ismertebb nevén Bad Bunny alakít. A Puerto Ricó-i  férfinek igazán testhez álló a szerep, a rapperkedés és a színészkedés mellett ugyanis pankrátorkodik is. És most ő lesz az első latino színész, aki címszerepet kap egy Marvel-filmben.

A képregényekben El Muerto, azaz Juan Carlos egy jótékonysági pankrátormeccsen száll ringbe Pókember ellen, és majdnem le is tépi róla a maszkot.

Via: Indiewire