Hatalmas bukás a Macskák

  • PORT.hu

Már az előzetesekkor lehetett tudni, hogy valami nem oké ezzel a filmmel. Most elszántan menetel a 100 millió dollár felé – mínuszban.

A hihetetlenül sikeres színpadi musical filmverzióját tíz napja mutatták be Észak-Amerikában, ahol egyelőre mindössze szerény 16 millió dollár körüli bevételt hozott. A nemzetközi eredményekkel együtt a Macskák mindössze 37 (egyes források alapján már 38) millió dollár körül áll, és szakértők szerint a hazai bevételek jó esetben csak a 40 milliót fogják elérni, nemzetközi szinten pedig 100 milliót tippelnek a filmnek.

Pedig a Universal stúdió sokat várt az Oscar-díjas Tom Hooper (A király beszéde, A nyomorultak) rendezésétől, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy 95 millió dolláros büdzséből készült. Erre jöttek rá a marketingköltségek, nagyjából 100 milliós értékben – mindezt összevetve a box office szakemberek becslésével a film várhatóan mintegy 100 millió dollárt fog bukni.

A jelek mondjuk már a filmmusical első előzetesének a bemutatásakor megérkeztek, hiszen az egész világ felhördült a vászonra álmodott bizarr miniatűr macskaemberektől. És a film fogadtatása is ehhez igazodott: a Macskák jelenleg szánalmas 18 százalékon áll a kritikákat összesítő oldalon, a Rotten Tomatoeson – de legyünk nyugodtak, a közönség is utálja (ennek legbeszédesebb bizonyítékát ugye a siralmas bevételek jelentik).

És hiába érdemelt a film egyik betétdala (a Taylor Swift által énekelt Beautiful Ghosts) Golden Globe-nominációt, az Oscar-shortlistre már nem sikerült bejutnia, a Universal pedig szép csendben ki is szedte a Macskákat a honlapjáról az ajánlott filmek közül. De ne higgyük, hogy az alkotás bukása elvette Hollywood kedvét a filmmusicalek bemutatásától, hiszen pont egy év múlva érkezik a Steven Spielberg-féle új West Side Story. Kíváncsiak vagyunk, az hogy muzsikál majd!


(via The Wrap, Variety)