Hatalmasat zuhant az X-Men: Sötét Főnix nézettsége

  • PORT.hu

A filmtörténelemben eddig egyetlen szuperhősfilmnek sem csökkent ennyit a nézettsége a második hétvégéjén.

Bemutatásának nyitó hétvégéjén az új X-Men film közel 33 millió dolláros bevételt ért el az észak-amerikai mozikban, a következő víkendre azonban nem kevesebb mint 72,6 százalékot esett a látogatottsága: ekkor már csak mindössze 9 milliót hozott. Ezzel pedig a Sophie Turner, James McAvoy, Michael Fassbender és Jennifer Lawrence főszereplésével készült film sajnálatos módon megdöntötte „a második hétvégére minden idők legnagyobbat zuhanó nézettségű szuperhősfilmje” rekordját.

Ha így megy tovább, az utolsó X-Men film, ami a franchise történetében készült, nem búcsúzik majd valami szépen. A Sötét Főnix hazai összbevétele eddig 52 millió dollár, ami pedig a végeredményt illeti, az IndieWire box office szakértője, Tom Brueggemann szerint még a 65 millió is optimista becslésnek számít.

A szakember úgy gondolja, ezzel a teljesítménnyel a filmnek alig lesz magasabb a végső bevétele, mint a legrosszabbul szereplő produkciónak az X-Men franchise-ban. Úgy becsülik egyébként, hogy mintegy 100 milliós bukás lesz a vége.

„Ilyen, amikor egy film nem találja meg a kapcsolatot a közönségével, és ez rajtam múlt”

– szögezte le a Sötét Főnixet rendező Simon Kinberg, elismerve a vereséget, és vállalva a felelősséget a bukásért.

A június 6-án a magyar mozikban is bemutatott alkotást a kritikák sem igazán segítették (jelenleg 312 írás alapján az igen alacsony 23 százalékon áll a bírálatokat összesítő Rotten Tomatoes oldalon), az IndieWire kritikusa például – aki D, azaz 2-es osztályzatot adott a műnek – azt írta róla, hogy „egy 200 milliós ballépés, amelynek nincs semmi oka a létezésre”. A nemzetközi piacon egyébként nem olyan katasztrofális a helyzet, hiszen a film ott már elhagyta a 152 millió dollárt, így teljes összbevétele 204,5 milliós.


(via IndieWire)