Heti filmpremierek: az Emoji-filmtől a rémbabás horrorig

Ezen a héten nehéz a dolga a mozibajáróknak, ha a heti premierfilmekből szeretnének választani. Az Emoji-film a fogadtatása alapján akár az év legrosszabb filmje is lehet, emellett kapunk két erős közepes, az anyaságról szóló vígjátékot és egy korrekt horrorfilmet.

Az Emoji-film

Az ember azt gondolná, hogy őrültség emotikonokról filmet készíteni, és ez a mű ennek megfelelően nem is veszi magát túl komolyan. Ráadásul akárhogyis nézzük, az emotikonok korunk legnagyobb ikonjai, és még az Angry Birds-ből is sikerült egy tűrhető animációt csinálni. Az Emoji-film mégsem jött össze, az IMDb-n a tizedik helyen került be a legalacsonyabb pontszámot elért filmek toplistájára, csak két hellyel megelőzve a híresen pocsék magyar Álom.net-et. A 3D animáció főszereplője egy emotikon, aki egy Alex nevű srác telefonjában él a többi emotikonnal együtt, de kilóg a sorból, mivel ő rendellenes módon egy érzelemnél többet is képes kifejezni. Ezért leselejtezik, de elindul, hogy az emotikonok földjén túl kikódoltassa magából ezt a feleslegesnek tűnő képességet, és végül rajta áll vagy bukik ennek az egész világnak a túlélése.

Annabelle 2. - A teremtés

A Gyerekjáték Chuky-jától a Fűrész-sorozatig nagy hagyománya van a horrorfilmekben a rémisztő babáknak. Az Annabelle 2. a címe ellenére nem valaminek a folytatása, hanem a Démonok között című horror spinoffjának az előzményfilmje, ami így már kezd egy egész kis horroruniverzumot alkotni. A legújabb darabot egy svéd származású fiatal és horrormániás rendező kapta meg, és sokak szerint kellemes, borzongásra tökéletesen alkalmas művet kanyarintott belőle. A történet szerint egy babakészítő és a felesége magukhoz fogadnak egy apácát és az általa nevelt árva kislányokat. Azt gondolják, hogy a lányuk tragikus halála után ezzel a gesztussal újra jobb irányt vesz az életünk, de ekkor belép a képbe Annabelle, a horrorbaba, és kezdetét veszi a rettegés.

Anyák elszabadulva

Hollywoodban is ritka eset, hogy nő rendezze és írja a forgatókönyvét egy nőkről szóló vígjátéknak, de most épp egy ilyen kerül a mozikba. Az Anyák elszabadulva azt szeretné megmutatni sok humorral és szemérmetlen őszinteséggel, mi történik, ha négy anya kilép a rájuk szabott mókuskerékből és elereszti a haját. A szereplőválogatás is ígéretesre sikerült, játszik benne a Muriel esküvőjéből és a Hatodik érzékből ismert Toni Collette, Adam Scott a Városfejleszési osztály című remek vígjátéksorozatból és Paul Rudd, aki a 40 éves szűztől A híres Ron Burgundy legendájáig rengeteg minőségi vígjátékban szerepelt. Mindezek ellenére a film nem aratott osztatlan sikert, bár a közönség azért valamivel most is jobban vette a lapot, mint a kritikusok.

Bébibumm

Érdekes egybeesés, hogy ezen a héten két vígjáték is a kisgyerekes nőket állítja középpontba, a Bébibumm egy bolondos francia verzió Juliette Binoche főszereplésével. További egybeesés, hogy ezt is nő rendezte, és sajnos ezt is sokan lepontozták. Pedig az alaphelyzet izgalmas, egy gyerekes és nárcisztikus anyáról szól, aki a terhes lánya nyakán él, majd hogy tovább bonyolítsa mindkettejük életét, ő maga is teherbe esik. Juliette Binoche és a francia vígjátékok kedvelőinek a negatív kritikák ellenére érdemes lehet megnézni, mivel a színésznőt ritkán látni hasonlóan könnyed szerepben.