Hihetetlen szereposztással készül újabb remake

Csupa szupersztárral forgat az Oscar-jelölt Greta Gerwig (Lady Bird).

Megdöbbentő, de újabb feldolgozás készül: ezúttal Louisa May Alcott klasszikusából, a Kisasszonyokból forgat még egy adaptációt a Frances Ha sztárjaként és a Lady Bird rendezőjeként ismert Greta Gerwig. (A polgárháború alatti és utáni Amerikában öntudatra ébredő négy nővér regénye alapján tucatnyi filmet és sorozatot forgattak már, a legutóbbi egy 2017-es minisorozat volt, Maya Hawke-kal, Uma Thurman és Ethan Hawke lányával az egyik főszerepben, a leghíresebb pedig az 1994-es, Winona Ryder, Kirsten Dunst, Susan Sarandon és Christian Bale nevével fémjelzett verzió.)

A Sony és a Columbia Pictures berkeiben készülő produkció főbb szerepeire állítólag olyan sztárokkal tárgyalnak, mint Meryl Streep, Emma Stone, Saoirse Ronan és Timothée Chalamet. Ha minden jól megy, Streep természetesen az anyát, Mrs. Marchot alakítja majd, Ronan lesz Jo, Stone Meg, a Lady Macbeth-ből ismert Florence Pugh Amy, Chalamet pedig Laurie – a negyedik nővér, Beth reménybeli megformálója egyelőre nem ismert, de sajtóértesülések szerint már erre a szerepre is javában folynak a meghallgatások.

Timothée Chalamet és Meryl Streep egy fogadáson. Forrás: Nicholas Hunt / WireImage /Getty Images

 

A projekt eddigi résztvevőinek együttvéve összesen 25 Oscar-jelölése és négy Oscar-díja van, és a szóban forgó tehetségek nem ismeretlenek egymás számára, hiszen mind Saoirse Ronan, mind pedig Timothée Chalamet szerepelt Greta Gerwig Lady Bird című filmjében, amellyel az alkotó rendezői és forgatókönyvírói, Ronan pedig színésznői nominációt érdemelt.

A Lady Bird sztárjai és rendezője: Saiorse Ronan, Laurie Metcalf, Greta Gerwig és Timothée Chalamet. Forrás: Jeff Kravitz / FilmMagic / Getty Images

 

Épp a Lady Bird váratlan sikere volt egyébként, aminek köszönhetően a Sony most bizalmat szavazott Gerwignek, akivel korábban még át akarták íratni az első forgatókönyvet, de most mégis a lehető leghamarabb elkészítheti a kosztümös coming-of-age drámát, így ez lesz a következő filmje. A színésznőként is tevékeny sztár szerepelni várhatóan nem fog a legújabb Kisasszonyokban.


(via Consequence of Sound)