Híres rendező szólogat be az utca népének a Nyugatinál

  • PORT.hu

Nagyon vicces beszélő plakát népszerűsíti a közelgő CURTIZ – A magyar, aki felforgatta Hollywoodot című filmet Budapest egyik legforgalmasabb helyszínén. Nézd meg a videót!

A legendás magyar rendezőről, Kertész Mihályról, azaz Michael Curtizről szóló életrajzi film szeptember 12-én érkezik a magyar mozikba. Curtizről (akit úgy is emlegetnek, mint “a legnagyobb filmrendezőt, akiről sosem hallottál”) nem sokan tudják, hogy Oscar-díjat kapott a Casablanca című filmklasszikus rendezéséért; még kevesebben, hogy magyar volt – és rendkívül nehéz természetű.

Munkájában a maximumra törekedett, színészeivel gyakran modortalanul és agresszíven viselkedett, de zsenialitását bizonyítja, hogy több mint 170 filmet készített élete során, melyeknek nagy része kasszasiker volt. A direktort a Topolánszky Tamás Yvan által rendezett filmben Lengyel Ferenc (Parkoló, Drága örökösök) formálja meg: és ő került arra az interaktív citylightra is, melynek segítségével az alkotók Curtiz megosztó karakterét szeretnék közelebb hozni a közönséghez.

A mozgásérzékelős, beszélő plakátot a fővárosi 4-es/6-os villamos Nyugati téri megállójában helyezték el, ahol a járműre várakozókat a rendezői székén ülő Curtiz reggel 6 és este 23 óra között szórakoztatja kiszólásaival. A bátrabbak a plakát előtti CASTING feliratra állva egy különleges szereplőválogatás élményét is átélhetik, éjjel pedig a direktor dorgálásában részesülnek, amiért megzavarják a pihenésben.

Aki a zseniális ötlet hatására kedvet kapott a filmhez, az szeptember 12-től tudja megnézni, közel negyven hazai moziban Budapesten és vidéken. A CURTIZ-ben Lengyel Ferencen kívül mások mellett Bordán Lili, Dobos Evelin, Gyabronka József és Declan Hannigan is szerepel. A frappáns kampányötlet kidolgozása pedig a Laboratory Grouphoz köthető.


(via Soldivision)

Lakatos Mónika - Romanimo
2019. november 12., 19:30 Lakatos Mónika - Romanimo

Évszázados roma balladák és ritmusos pergetők a Müpában.

Jegyvásárlás