Hurrá, Samuel L. Jackson is benne lesz a Pókember 2-ben!

Pedig hát ugye a Bosszúállók 3-ban vele is történt egy s más... Vigyázat, spoilerek!

Vigyázat, spoilerveszély!

Volt olyan Bosszúállók-néző, aki egyetlen percre is elhitte, hogy az idén áprilisban bemutatott Bosszúállók: Végtelen háború végén meghalt a kedvenc szuperhőseink fele?!? Hát persze hogy nem haltak meg, olyannyira nem, hogy az elvileg halott Pókembernek 2019-ben jön az új filmje Spider-Man: Far From Home címmel, Tom Holland főszereplésével. Amiben ráadásul Samuel L. Jackson is visszatér Nick Fury szerepében – vagyis ellentétben azzal, amit a Végtelen háború stáblista utáni jelenetében láttunk, ő sem porladt hamuvá!

Sőt, az új Pókember filmben látható lesz Fury szárnysegédje, a S.H.I.E.L.D.-ügynök Maria Hill is, akit Cobie Smulders alakított az eddigi Marvel-filmekben. De az is biztos, hogy a szintén 2019-ben érkező Captain Marvel mozifilmben is láthatjuk Samuel L. Jacksont, de mivel ez a film a '90-es években fog játszódni, digitálisan megfiatalítják hozzá a színészt – ráadásul itt még az ikonikus szemkötő sem lesz rajta! (via Vulture)

Amennyiben értesítést szeretne kapni az olimpiával kapcsolatos Port.hu tartalmakról, kattintson ide és iratkozzon fel az értesítésekhez.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu