Húszéves lett a film, ami beindította Heath Ledger karrierjét

  • PORT.hu

1999. március 31-én mutatták be az amerikai mozik a 10 dolog, amit utálok benned című tinifilmet, amibe a színészt akkor is beválasztották volna, ha csupán olvasni tud. Ő azonban sokkal többet tudott…

A szereplőválogatás idején Ledger egy húszéves, ismeretlen ausztrál srác volt, aki még egyetlen amerikai filmben sem szerepelt, mégis ő kapta a férfi főszerepet – és ez már azelőtt biztos volt, hogy egyáltalán kinyitotta volna a száját.

„Heath besétált, én pedig azt gondoltam magamban: ha ez a fiú tud olvasni, övé a szerep”

– nosztalgiázott Gil Junger rendező. „Szinte tapintható volt az energia és a szexualitás, ami áradt belőle” – tette hozzá.

A fiatal színész biztos volt benne, hogy elrontotta a castingját, de persze nem így történt, és később a film romkomtörténelmet írt, Ledgerből pedig egy csapásra sztárt csinált. A Shakespeare A makrancos hölgy című színművén alapuló alkotás nagy siker lett a kritikusok és a nézők körében is, a színész pedig nagyon kapós lett miatta, de ő nem csapott le azonnal minden lehetőségre, és egy évig inkább nem is dolgozott semmit.

Tíz dolog, amit utálok benned. Forrás: InterCom

 

Ennek oka egyrészt az volt, hogy nem akarta ismételni önmagát, és visszautasított minden, romantikus szerepre szóló felkérést, másrészt sokakkal szemben ő maga úgy érezte, még nem megfelelő a játéka. „Nem igazán tudtam még, hogy kell megfelelően játszani.

Kezdtem úgy érezni magam, mint egy üveg kóla. Egy ügyes marketinggépezet nagyon népszerű terméket csinált belőlem.

Mindenki tudja, hogy a kóla szar – de a plakátok mindenhol ott vannak, ezért az emberek megveszik. Szóval úgy éreztem, én is szar vagyok, és minden alap nélkül akarnak lecsapni rám” – nyilatkozta később a sztár.

Ledgerre természetesen nem minden ok nélkül akartak lecsapni a producerek, a sztár önbizalomhiánya ugyanakkor kifejezetten jól jött. Ennek köszönhetően ugyanis később olyan szerepek adattak meg neki, amit más A-listás sztár nem játszott volna el. A Brokeback Mountain – Túl a barátságon Ennisének szerepét például Brad Pitt, Matt Damon és Leonardo DiCaprio is visszautasította, Ledger viszont olyan csodálatos volt benne, hogy Oscar-jelölést érdemelt.

Túl a barátságon. Forrás: SPI

 

Két évvel a 2005-ös Túl a barátságon után pedig a színészt beválogatták Christpoher Nolan Batman-trilógiája második részébe, A sötét lovagba, a pszichopata bűnözőzseniként, Jokerként. A gond csak az volt, hogy a rendezőn kívül senki más nem volt róla meggyőzve, hogy Ledger a legmegfelelőbb választás a szerepre. A stúdió nem értette a dolgot, a rajongók kiátkozták az alkotókat, szóval ez tűnt minden idők legrosszabb castingdöntésének – kivéve, hogy valójában ez volt minden idők legjobb castingdöntése.

Heath Ledger színészi elkötelezettsége mindenki számára nyilvánvaló volt a forgatáson – ám ez az elkötelezettség olyan erős volt, hogy a sztárra (aki eleve hajlamos volt a szorongásra) annyira rátelepedett az elmebeteg karakter, hogy éjszakánként nem tudott aludni. „A múlt héten átlagosan két órákat aludtam éjjelente.

Nem tudom abbahagyni a gondolkodást. A testem fáradt, de az elmém egyre dolgozik”

– panaszkodott a színész 2007 novemberében.

A sötét lovag. Forrás: InterCom

 

Három hónappal később, mielőtt a filmet egyáltalán bemutatták volna, a mindössze 28 éves Ledger meghalt véletlen gyógyszer-túladagolásban, amit receptre felírt fájdalomcsillapítók, szorongásgátlók és altatók okoztak. Heath Ledger nem tudhatta meg, milyen hatalmas rajongás övezte Joker szerepében, s hogy milyen hatalmas elismerést kapott érte (posztumusz Oscar-díjat). Nem láthatta felnőni a Michelle Williamsszel közös kislányát, a lassan 14 éves Matildát sem. Mi pedig sosem fogjuk megtudni, milyen kockázatos szerepeket vállalt volna még el és milyen zseniális teljesítményekre lett volna képes ez a tehetséges színész.


(via Independent)

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu