Idén nem lesz Budapest Rooftop Cinema a Corvin Plazában

  • PORT.hu

Új helyéről is kitúrták a hányatott sorsú tetőmozit, nem tudni, mikor és hol folytathatják.

A Budapest Rooftop Cinema idén hetedik alkalommal nyitná meg kapuit: az Európa legnagyobb tető(kert)moziját üzemeltető csapat azonban tavaly a Corvin Club bezáratása miatt azonnali hatállyal költözni kényszerült. A mozi 2018 nyarának második felében a Corvin Plazában Budapest Rooftop Cinema „Special Edition” néven folytatta munkáját – idén azonban itt sem kezdhetik meg tevékenységüket.

A bevásárlóközpont ugyanis egy másik szolgáltatóval egyezett meg: a Kultik Mozihálózat Kultik Sky Cinema néven indítja el a helyszínen a saját moziját. A Budapest Rooftop Cinema viszont azt állítja: a másik mozi koncepciója kísértetiesen hasonlít az általuk tervezett programhoz, amit már megosztottak a plaza üzemeltetésével.

Forrás: Budapest Rooftop Cinema

 

A 2013 nyara óta működő Tetőmozi márka a Budapest Rooftop Cinema saját elképzelése alapján jött létre (a klasszikus értelemben vett kertmozikat és a város egyedi, legnagyobb tetőteraszát „összegyúrva” dolgozták ki a koncepciót, amelynek lényege, hogy a város forgatagából kiszakadva, öt emelet magasságban lehet gyönyörködni a páratlan naplementében, majd megtekinteni egy-egy klasszikus filmsikert vagy akár egy várva-várt filmpremiert), így azt a saját szellemi terméküknek tekintik.

Közleményük szerint a Kultik Mozihálózat tulajdonosai és a Corvin Plaza üzemeltetése elzárkózott az egyeztetéstől, így ügyvédeik megteszik a szükséges jogi lépéseket, mivel úgy vélik, hogy a Kultik Sky Cinema az általuk már bejáratott, megismertetett, jó hírűvé tett szolgáltatást erőfeszítés nélkül utánozza, és a márkanevet, a jellegzetes arculati elemeket engedély nélkül, megtévesztésre alkalmas módon használja, ezen tevékenységével pedig jellegbitorlást valósíthat meg.


(via Budapest Rooftop Cinema)

Swing Karácsony Gájer Bálinttal
Swing Karácsony Gájer Bálinttal

Gájer Bálint először ad koncertet a MÜPÁ-ban december 7-én.

Jegyvásárlás