Idén nincs magyar Oscar-jelölt

Helyi idő szerint kedden hajnali 5 után kihirdették az Oscar-jelöléseket. Voltak nagy meglepetések és nagy csalódások is – főleg a magyar közönség számára. Bár találunk azért magyar vonatkozást a nominációk között.

A jelölteket a stand-upos Kumail Nanjiani (Rögtönzött szerelem) és a nálunk kevésbé ismert színésznő, Tracee Ellis Ross jelentették be az amerikai Filmakadémia Los Angeles-i Samuel Goldwyn Theaterében, ahol sokat viccelődtek a nagyon korai időponton. A közvetítés a kevésbé lényeges, technikai kategóriák jelöléseinek felsorolásával kezdődött: feltűnő volt, hogy a Fekete Párducot majdnem minden kategóriában jelölték.

A bejelentés végén még nagyobb lett a meglepetés, hiszen kiderült, hogy a szuperhősfilm a legjobb film kategóriában is kapott nominációt (az Oscar történetében korábban ilyesmire nem volt még példa), ahogy a meglehetősen megosztó zenés életrajzi film, a Bohém rapszódia is. Idén egyébként összesen nyolc nagyjátékfilm mérkőzik a kategóriában. Ugyanekkora meglepetés, hogy a legjobb női főszereplő kategóriában az eddig komikaként ismert Melissa McCarthyt is jelölték – bár korábban többen írták, hogy Oscart ér alakítása a Can You Ever Forgive Me? című életrajzi filmben.

Az idegen nyelvű filmek közül feltűnően sok nominációt kapott az Alfonso Cuarón rendezte Roma című Netflix (!)-produkció, ami sok helyen el sem jutott a mozikba (így nálunk sem). A Cuarón-mű mellett – ami ugyanannyi, tíz jelölést tudhat magáénak, mint az angolul beszélő A kedvenc című kosztümös dráma, az idei Oscar másik favoritja – a Hidegháborút, az Európai Filmakadémia tavaly év végi gáláján már elkényeztetett lengyel filmet jelölték még több kategóriában is az idegen nyelvű filmek közül.

Nekünk, magyaroknak idén a Susotázs című élőszereplős rövidfilmmel és a Ruben Brandt, a gyűjtő című egész estés animációs filmmel volt esélyünk a jelölésre, hiszen ezek az alkotások kerültek fel a megfelelő kategóriák shortlistjére, de sajnos ennél nem jutottak tovább, így idén nem szurkolhatunk senkinek – ahogy tettük azt tavaly a Testről és lélekről, tavalyelőtt a Mindenki és azelőtt a Saul fia esetében (utóbbi két esetben sikerrel).

Van viszont azért egy magyar vonatkozása a jelöléseknek: a legjobb egész estés dokumentumfilmek kategória egyik jelöltje az amerikai gyártású Free Solo című mű, amelynek egyik rendezője, Elizabeth Chai Vasarhelyi már Amerikában született, de félig magyar, félig kínai filmes. A Free Solo egy embert próbáló szabad mászás kísérletét mutatja be a Yosemite Nemzeti Park 900 méter magas sziklafalán, az El Capitanon.


A jelölések teljes listája a következő:


A legjobb film

Fekete Párduc
Csuklyások – BlacKkKlansman
Bohém rapszódia
A kedvenc
Zöld könyv
Roma
Csillag születik
Alelnök

A legjobb női főszereplő

Yalitza Aparicio (Roma)
Glenn Close (The Wife)
Olivia Colman (A kedvenc)
Lady Gaga (Csillag születik)
Melissa McCarthy (Can You Ever Forgive Me?)

A legjobb férfi főszereplő

Christian Bale (Alelnök)
Bradley Cooper (Csillag születik)
Willem Dafoe (At Eternity's Gate)
Rami Malek (Bohém rapszódia)
Viggo Mortensen (Zöld könyv)

A legjobb rendezés

Csuklyások – BlacKkKlansman (Spike Lee)
Hidegháború (Pawel Pawlikowski)
A kedvenc (Yorgos Lanthimos)
Roma (Alfonso Cuarón)
Alelnök ( Adam McKay)

A legjobb mellékszereplő

Mahershala Ali (Zöld könyv)
Adam Driver (Csuklyások – BlacKkKlansman)
Sam Elliott (Csillag születik)
Richard E. Grant (Can You Ever Forgive Me?)
Sam Rockwell (Alelnök)

A legjobb mellékszereplőnő

Amy Adams (Alelnök)
Marina De Tavira (Roma)
Regina King (If Beale Street Could Talk)
Emma Stone (A kedvenc)
Rachel Weisz (A kedvenc)

A legjobb adaptált forgatókönyv

The Ballad of Buster Scruggs
Csuklyások – BlacKkKlansman
Can You Ever Forgive Me?
If Beale Street Could Talk
Csillag születik

A legjobb eredeti forgatókönyv

A kedvenc
A hitehagyott
Zöld könyv
Roma
Alelnök

A legjobb operatőri munka

Hidegháború
A kedvenc
Never Look Away
Roma
Csillag születik

A legjobb látványterv

Fekete Párduc
A kedvenc
Az első ember
Mary Poppins visszatér
Roma

A legjobb kosztüm

The Ballad of Buster Scruggs
Fekete Párduc
Mary Poppins visszatér
A kedvenc
Két királynő

A legjobb vágás

Csuklyások – BlacKkKlansman
Bohém rapszódia
A kedvenc
Zöld könyv
Alelnök

A legjobb idegen nyelvű film

Kafarnaum
Hidegháború
Never Look Away
Roma
Bolti tolvajok

A legjobb egész estés dokumentumfilm

Free Solo
Hale County This Morning This Evening
Minding The Gap
Apákról és fiaikról
RBG

A legjobb rövid dokumentumfilm

Black Sheep
Endgame
Lifeboat
A Night At The Garden
Period. End Of Sentence.

A legjobb egész estés animációs film

A hihetetlen család 2.
Kutyák szigete
Mirai – Lány a jövőből
Ralph szétzúzza az internetet
Pókember: Irány a Pókverzum

A legjobb animációs rövidfilm

Animal Behaviour
Bao
Late Afternoon
One Small Step
Weekends

A legjobb élőszereplős rövidfilm

Detainment
Fauve
Marguerite
Mother
Skin

A legjobb eredeti filmzene

Fekete Párduc
Csuklyások – BlacKkKlansman
If Beale Street Could Talk
Kutyák szigete
Mary Poppins visszatér

A legjobb eredeti betétdal

All The Stars (Fekete Párduc)
I’ll Fight (RBG)
The Place Where Lost Things Go (Mary Poppins visszatér)
Shallow (Csillag születik)
When A Cowboy Trades His Spurs For Wings (The Ballad of Buster Scruggs)

A legjobb vizuális effektek

Bosszúállók: Végtelen háború
Barátom, Róbert Gida
Az első ember
Ready Player One
Solo – Egy Star Wars-történet

A legjobb smink és haj

Határeset
Két királynő
Alelnök

A legjobb hangvágás

Fekete Párduc
Bohém rapszódia
Az első ember
Hang nélkül
Roma

A legjobb hangkeverés

Fekete Párduc
Bohém rapszódia
Roma
Az első ember
Csillag születik

A 91. Oscar-gálára február 24-én kerül sor a hollywoodi Dolby Theatre-ben. Jelen állás szerint a díjátadónak nem lesz házigazdája: erről itt írtunk korábban.