Igaza lett Michael Baynek, valóra vált az Armageddon

Az akciófilmes rendező igazán büszke lehet magára (és büszke is), hiszen Armageddon című alkotásával megjósolta a NASA legújabb misszióját.

Kritikailag ugyan bukás volt, de a nézők nagyon szerették Bay 1998-as katasztrófafilmjét – és a direktor most egy újabb megerősítést is kapott. Megdöbbentő módon ugyanis a jelek szerint az Armageddonnak volt egy hiteles momentuma, mivel a NASA most indított egy olyan missziót, amelyben a film alapgondolatát hajtják végre a valóságban.

Az amerikai űrhivatal egy közel 550 kilós űrhajót küld a világűrbe, méghozzá egyenesen egy aszteroida közepébe, hogy így próbálják eltéríteni a Föld felé tartó pályájáról. Ahogy arra minden bizonnyal sokan emlékszünk, az Armageddonnak az volt a sztorija, hogy a főhősöket, egy csapat olajfúrót azzal bíznak meg, hogy még a világűrben semmisítsék meg a bolygónkat pusztulással fenyegető aszteroidát (konkrétan fúrjanak rá egy lyukat, és robbantsák fel).

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Michael Bay (@michaelbay) által megosztott bejegyzés


„Én megmondtam. De senki sem akart rám hallgatni.

A NASA DART űrszondája ma indult útnak! Lesz egy kis Michael Bay-féle pusztítás az űrben!” – írta ki nagy büszkén az Instagramra a rendező a küldetés rajtolásának napján. „Hálistennek, hogy tesznek valamit, mert ezek a dolgok halálosak. Ha jól emlékszem, több mint 38 ezer kilométer/órával száguldanak, szóval igazi légrobbanás lenne a földünknek” – tette hozzá az alkotó egy interjúban.

Fontos és örömteli különbség azonban a valóság és Bay filmje között, hogy a NASA nem embereket küld öngyikos küldetésre, csak egy „üres” űrhajót. Az ember nélküli, több mint 24 ezer kilométer/órával közlekedő rakéta valamikor a jövő évben éri (és remélhetőleg téríti) el a Dimorphosnak keresztelt aszteroidát. A NASA küldetéséről itt olvashattok részleteket.


(via IndieWire)

 

Beköltözött a magas kultúra a SZESSÖN próbatermébe. Nyáry Krisztián író, irodalomtörténész mesélt a zenélés és az írás kapcsolatáról, hogy például Tinódi Lantos Sebestyén volt az első magyar slammer. Végül megpróbálkozott minden idők egyik legvitatottabb dobosának dobtémájával is.

 

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu