Igazi gigasztár csatlakozhat a Marvel univerzumhoz

Angelina Jolie is szerepelhet a képregényes cég újabb közelgő „supergroup” mozijában.

Annak idején egy rövid pillanatra úgy tűnt, hogy Angelina Jolie rendezheti meg a Marvel Studios legutóbbi produkcióját, a Marvel Kapitányt. Ez ugyan végül nem valósult meg (Ryan Fleck és Anna Boden lettek a direktorok), de a céget vezető Kevin Feige attól még nem feledkezett meg a sztárról: most úgy tűnik, színészként vehet részt egy másik nagyszabású projektben.

Forrás: Jeff Spicer / Getty Images

 

A szóban forgó film a The Eternals (Az Örökkévalók), amiről akkor írtunk korábban, amikor kiderült: itt fog debütálni a Marvel moziverzum első, nyíltan meleg szuperhőse. Chloé Zhao rendezése egy Jack Kirby által még 1976-ban megalkotott szuperhőscsapatról szól majd, amely csupa nagyhatalmú, kozmikus lényből áll (érdekesség, hogy maga a Marvel-univerzum főgonosza, Thanos is egy Örökkévaló).

Az Örökkévalók ugyanis ahányan vannak, annyifélék, de szinte mindegyiküknek közös vonása, hogy daliás férfiak és gyönyörű nők, tudnak repülni, és olyannyira urai a saját sejtfelépítésüknek, hogy lényegében örök életűek; nagyon gyorsan regenerálódnak, erejük, ügyességük, kitartásuk emberfeletti. Többen is képesek közülük teleportálni, energianyalábokat lőni és kozmikus energiákat irányítani.

Forrás: Marvel Comics

 

A film pontos sztoriját egyelőre hét lakat alatt őrzik, de most kiszivárgott, hogy állítólag két Örökkévaló, Ikaris (egy férfi, aki kozmikus energiát használ) és Sersi (egy nő, aki előszeretettel forgolódik az emberi lények körében) közötti szerelemről szól majd. Azt azonban nem tudni, Jolie pontosan kit fog játszani. Mindez egyébként egyelőre természetesen csak spekuláció, hiszen a Marveltől senki sem erősítette meg az értesüléseket. Mindenesetre, amennyiben a sztár tényleg csatlakozna a Marvel mozis univerzumához, az hatalmas ütőkártya lenne az amúgy is egyre növekvő cég kezében.


(via Uproxx)