Így bandázott a Volt egyszer egy… Hollywood-beli kislány Leonardo DiCaprióval a forgatáson

A tízéves tehetséggel, Julia Buttersszel a The Hollywood Reporter készített interjút.

Korábban mi is írtunk már Tarantino filmjének egyik nagy felfedezettjéről, a Leonardo DiCaprio által alakított Rick Dalton 8 éves kis csodagyerek kollégáját, egy vérprofi gyerekszínészt megformáló Julia Buttersről, akivel a főhős a Lancer című fiktív sorozatban dolgozik együtt, és kölcsönösen le vannak nyűgözve egymástól.

A The Hollywood Reporter friss interjújából kiderül, hogy Butters korábban nem számított nagyon foglalkoztatott gyerekszínésznek: a nézők főleg az Anyaság túlsúlyban című sorozatban láthatták – itt látta meg QT is, és annyira megragadta a kislány alakítása, hogy kifejezetten neki írta a Volt egyszer egy… Hollywood Trudi Fraserének szerepét.

Julia Butters Leonardo DiCaprióval a filmben. Forrás: InterCom

 

„A sztori szerint egy Bloody Becky című félelmetes történetet mesélek a többi gyereknek, ami egy boszorkányról szól, aki kijön a tükörből, elkapja őket, és lerágja az arcukat, hacsak nem adják oda nekem az összes csokijukat” – ecsetelte Butters az interjúban azt a jelenetet, amivel felkeltette Tarantino figyelmét.

A gyereksztár azt is elárulta, hogy a rendező egyetlen filmjét sem látta még, hiszen a forgatás idején még csak 9 éves volt, és most is csak 10. A Volt egyszer egy… Hollywoodnak azonban részt vett a premierjén, és meg is nézte az alkotást – de két, nem neki való jelenetnél (amikor Brad Pitt figurája felveszi a stoppos hippilányt, illetve természetesen a nagy vérengzésnél a végén) kiment a teremből.

Ehhez hasonlóan Buttersnek arról sem volt fogalma, ki az a Leonardo DiCaprio.

Amikor elmesélte a matektanárának, hogy melyik filmben fog játszani, ő mondta neki, hogy „jaj, az az a mozi, amiben Brad Pitt és Leonardo DiCaprio szerepel!” A kislány viszont nem ismerte őket – addig még csak Leonardo Da Vinciről hallott.

Julia Butters és Leonardo DiCaprio a Volt egyszer egy... Hollywood premierjén. Forrás: Kevin Winter / Getty Images

 

Az interjúból az is kiderül, hogy Julia Butters is épp olyan profi, mint az általa életre keltett karakter. „Quentin a meghallgatásomon odaadta annak a jelenetnek a 21 oldalát, amiben szerepelek, én meg megtanultam az egészet fejből, szóval az olvasópróbára már úgy érkeztem, hogy kívülről tudtam a soraimat” – válaszolta a gyerek arra a kérdésre, hogy milyen volt a Lancer-jelenet próbája DiCaprióval.

Butters azt is elmesélte, hogy az igazi profi „Leo” volt. „Végig nagyon csendes és koncentrált volt, a jelenetek között pedig odahívott beszélgetni. Mesélt nekem azokról az időkről, amikor még ő is gyerekszínész volt, és

azt tanácsolta, hogy mindig viselkedjek profiként, és nagyon figyeljek oda a munkámra a forgatásokon.

»De hát ezt már bezsákoltad«, mondta nekem” – árulta el Butters, aki azt is elmesélte, hogy Tarantino beleírt a szövegkönyvbe pár olyan mondatot is, amit a próbákon ő rögtönzött: a „Semmi gond, ki vagyok tömve. Néha még akkor is a földre vetem magam, amikor nem játszom. Csak úgy a móka kedvéért” sor például a tízéves tehetség, Julia Butters leleménye.


(via The Hollywood Reporter)