Így reagált Adam Sandler arra, hogy nem jelölték Oscarra

  • PORT.hu

A komikus a várakozások ellenére hoppon maradt a jelöltek hétfői kihirdetésekor. Twitter bejegyzésben írta meg a véleményét.

Korábban többször írtunk róla, mennyire imádja a kritika és a szakma a komikus új, a szokásostól eltérően véresen komoly, fajsúlyos filmjét, az Uncut Gemst. Alakításáért tavaly év végén Sandlert díjazták is egy olyan díjátadón (a National Board of Review-n), ami elég pontos előrejelzője szokott lenni az Oscar-jelöléseknek, sőt -győzelmeknek – de úgy tűnik, a színész lett a szabályt erősítő kivétel.

„A rossz hír: Sandmant nem szereti az Akadémia. A jó hír: Sandmannek nem kell többé öltönyt húznia.

Egyúttal nagy-nagy gratula minden barátomnak, akit jelöltek, különösen Mamának!” – írta ki a Twitterre a komikus, aki Sandman alatt saját magát érti, Mama alatt pedig Kathy Batest, akit idén a Richard Jewell balladája című filmben nyújtott alakításáért a legjobb női mellékszereplői kategóriában jelöltek, 1998-ban pedig együtt játszott Sandlerrel A vizesnyolcas című vígjátékban (az anyukáját formálta meg).

Bates – akiről a színész el is helyezett egy fotót a közös filmből a posztban – később reagált is Sandler kedves szavaira. „Szeretlek, én kis Bobby Boucher-m!!! Jól becsaptak! De Mama szeret téged!!! Meg is tanultam egy új szlenget a kedvedért! Te vagy a GOAT!! De nem az a kecske, amit otthon megeszünk, fiam” – írta a színésznő (a GOAT angolul kecskét jelent, de a rövidítés arra utal, hogy Greatest Of All Time, azaz „te vagy a legjobb!” – a szerk.).

Sandler mellőzésére egyébként magyarázat lehet, hogy az Akadémia híresen nem túl megbocsátó az olyan „tékozló fiúkkal” szemben, akik a gagyizás után leraknak az asztalra egy komoly munkát, és várják a díjakat. Eddie Murphy például 2007-ben ugyan a jelölésig eljutott a Dreamgirlsszel, de az Oscart már nem neki ítélték, idén pedig Adam Sandlerhöz hasonlóan még nominációt sem kapott, pedig sokak szerint megérdemelte volna A nevem Dolemite című filmjéért.


(via NME)

Parno Graszt nagykoncert
2020. február 14., 20:00, MÜPA Parno Graszt nagykoncert

Vendég: Ferenczi György

Jegyvásárlás