Ijesztően drága filmes bakik

Minden forgatásba becsúszik valamiféle hiba, és ez rendszerint pénzt és időt rabol a készítőktől, de vannak egészen extrém esetek, mint Superman hírhedt bajusza vagy James Bond kesztyűje!

Az Igazság Ligája – Superman bajusza

Azt a legtöbben tudják, hogy Henry Cavillnek utólag kellett pár jelenetet Supermanként felvennie, de ekkorra már jókora, tömött bajuszt növesztett a Mission: Impossible - Utóhatáshoz, és szerződés kötötte ki, hogy azt bizony nem vághatja le. Így aztán megcsinálták a jeleneteit, majd utólag, digitálisan retusálták le róla az arcszőrzetet, mégpedig nem túl jól. A film közröhej tárgya lett, mivel az eredmény nagyon is látszott, azt viszont kevesen tudják, hogy a malőr milliókba került a stúdiónak, olyan sziszifuszi munka volt egy új, szőrtelen szájat kreálni és a színész arcára illeszteni, majd a megfelelő módon mozgatni.

Hetedik - Egy kis gipsz

Erről speciel senki nem tehetett, balszerencse volt az egész, de Brad Pitt egy esőben felvett üldözéses jelenet során elcsúszott, és belezuhant egy szélvédőbe, ami kitört, az üveg pedig átvágta a karját, olyan mélyen, hogy még a csont is látszott. David Finchernek két választása volt, leállítani a forgatást addig, amíg Pitt fel nem gyógyul, vagy átírni a forgatókönyvet úgy, hogy indokoltan legyen gipsz a sorozatgyilkos után nyomozó fiatal rendőrön. Ez számos új jelenet felvételét követelte meg, csúszott mind a forgatás, mind a költségvetés, de szerencsére sok olyan rész is akadt, amit fel tudtak venni úgy, hogy kitakarták Pitt sérült kezét vagy egyszerűen ő maga takarta el valamivel,  mondjuk egy kabáttal.

Aljas nyolcas - A muzeális darab

Quentin Tarantino nagyszerű, mégis nehezen szerethető westernje nyolc, egymással összezárt, és egymást folyamatosan hergelő gazemberről szól, és a film egyik jelenetében a Jennifer Jason Leigh által játszott fogoly úgy felhúzza az őt kísérő fejvadászt, hogy az összetöri annak gitárját. A jelenethez egy múzeumból kölcsönöztek egy ritka Martin gitárt, és a terv szerint ezt kapja fel Kurt Russell, de a hangszert a megfelelő pillanatban a kellékes egy filléres másolatra cseréli ki, azt kell széttörnie. És vagy nem magyarázták el a dolgot a színésznek, vagy csak elragadta a hév, de az eredeti darabot zúzta ripityára – Jason Leight elképedt reakciója ennek szól. Ő ugyanis tudta, hogy a gitár 40.000 dollárt ért!

007 - Skyfall - Kesztyűs kézzel!

Annak idején, amikor kiderült, Daniel Craig lesz az új 007-es, sokan hördültek fel, hogy a színész túl „proli” James Bondnak – és ez ellen azóta is küzd. Mindig elegáns, kimért és talán ennek köszönhető egy komoly baki is. A Skyfall egyik jeleneténél ugyanis az ő ötlete volt, hogy Bond egy drága bőrkesztyűben legyen, Sam Mendes rendező pedig rábólintott. Hónapokkal később derült ki, hogy nem kellett volna, mert a jelenet pont arról szól, hogy egy bérgyilkos megkaparintja Őfelsége ügynökének fegyverét, ám nem tudja használni, mert azt csak Bond ujjlenyomata tudja aktiválni – aki viszont így teljesen feleslegesen hord kesztyűt. Mivel a jelenet újraforgatása iszonyú drága lett volna, jöhetett az ennél azért egy kicsivel kevésbé drága digitális kesztyűtlenítés.  

Quantum csendje – Nahát, monoklija van!

Ez a baki speciel nem Daniel Craig hibája volt, hanem egy túl lelkes kaszkadőré, aki egy verekedős jelenet során nem tudta időben visszahúzni a lábát. Az eredmény egy fájdalmas rúgás, egy felrepedt arcbőr és egy jókora monokli lett. A forgatást le kellett állítani, hogy összevarrják a színész arcát, minden munka állt egy darabig, majd a jókora monoklit kellett digitálisan eltávolítani. A jelek szerint James Bond vonzza a hasonló hibákat és balszerencsés fordulatokat.

Bosszúállók - Robbanásveszély

Nem lehet minden hibát digitálisan helyrehozni! Az Uma Thurman és Ralph Fiennes főszereplésével készült nagyon vicces 1998-es kémfilmnek volt egy kevésbé vicces mozzanata. A stáb egy kisebb robbantást forgatott le az egyik jelenetben, ám hirtelen feltámadt a szél, és a robbanásból egy csomó szikrát felkapott magával, és a közeli stúdióépület felé sodorta. Ami aztán teljesen leégett, az anyagi kár állítólag meghaladt az 1 millió fontot, de szerencsére nem voltak komoly sérülések. A baleset kihatott a forgatásra is, leállt a munka, egy sor jelenetet át kellett tervezni és ütemezni, ráadásul innentől a produkciónak nagyon rossz lett a sajtója - a film jókora bukás is lett a mozikban.