Ikonikus filmplakátok, amelyek hazudtak a nézőknek

Összegyűjtöttük azokat a legszórakoztatóbb és/vagy legmeghökkentőbb eseteket a filmtörténelemből, amikor a stúdiók feláldozták az igazmondást a figyelemfelkeltés oltárán.

Frankenstein menyasszonya (1935)

Az 1931-es Universal-horror, a Frankenstein folytatásában a címbeli tudós által kreált szörny továbbra is mérhetetlenül szenved attól, hogy nincs társa, amikor azonban Frankenstein tudóskollégája létrehoz egy nőt, a rém magányát enyhítendő, SPOILER! az tragikus módon elutasítja a partneréül rendelt kreatúrát. A film címe arra utal, hogy a menyasszony lesz a legfontosabb karakter, amit a poszter is megerősített, hiszen ugyanakkora méretben ábrázolták rajta a szörnyeteget alakító Boris Karloffot és az azóta ikonikussá vált, feltornyozott frizurájú, hajában „melírcsíkot” viselő nőalakot. A korabeli néző azonban csalódottan volt kénytelen tudomásul venni, hogy

annak ellenére, hogy a cselekmény valóban a címszereplő körül bonyolódik, ő maga valójában csak az utolsó öt percben jelenik meg.
Forrás: Universal History Archive / UIG via Getty images

 

Óz, a csodák csodája (1939)

Minden gyerek tudja, hogy L. Frank Baum meséjének az a csattanója, hogy SPOILER! a címszereplő valójában nem varázsló, csupán egy szélhámos, aki egy smaragdszínű függöny mögül ámítja a népet. A Metro-Goldwyn Mayer stúdió azonban fittyet hányt a tényre, hogy a már 1900-ban megjelent meseregényt tömegek ismerték, és megpróbálta elfeledtetni ezt a zavaró apróságot a közönséggel. A plakáton ugyanis ott látjuk egymás mellett a főhősök, azaz Dorka, a Gyáva Oroszlán, a Bádogember és a Madárijesztő arcát

– és hát nem ott figyel köztük az a huncut varázsló is?

Mindezzel azt a benyomást keltették, mintha ők öten mind jó barátok lennének, holott mi sem áll távolabb az igazságtól.

Forrás: Hulton Archive / Getty Images

 

Reszkessetek, betörők! (1990)

Minden idők legismertebb karácsonyi filmjének mára szinte mindenkinek a retinájába beleégett leghíresebb képe: ahogy a Macaulay Culkin által alakított kis Kevin az arcára tapasztott tenyérrel belekiált a kamerába. A produkció marketingesei viszont a jelek szerint nem találták elég ütősnek a high conceptet az ünnepekre magára maradó, majd a betörőkkel egymaga megküzdő kisfiúval, és megpróbálták a plakáton még fenyegetőbbnek és veszélyesebbnek beállítani a helyzetet – hiszen azt láthatjuk, hogy a Vizes Banda tagjai épp bekukucskálnak a főhőshöz, aki erre az ikonikus mozdulatot téve elsikoltja magát.

Valójában azonban Harrynek és Marvnak semmi köze nem volt Kevin sikolyához: az akkor történt, amikor a gyerek kipróbálta apja arcszeszét, és az csípte a kis pofiját.

Sőt, aki látta a filmet, pontosan tudja, hogy SPOILER! ha valakinek volt itt oka sikoltozni, az pont, hogy a Joe Pesci és Daniel Stern által alakított két bandita, nem pedig Culkin karaktere.

Forrás: 20th Century Fox

 

Idétlen időkig (1993)

Harold Ramis közkedvelt vígjátékának mindenki ismeri a sztoriját: adott egy cinikus, kiégett tévés időjós, a Bill Murray által alakított Phil, akinek vidékről, a pennsylvaniai Punxsutawney-ból kell tudósítani, ahogy a városka kis mormotája megmutatja, vége lesz-e hamarosan a télnek – a főhős pedig nyilván a háta közepére kívánja az egészet, viszont egy hóvihar miatt maradnia kell. A karma ráadásul megbünteti az elviselhetetlen férfit, aki onnan kezdve minden nap ugyanarra a napra, február 2-ra ébred, és megismétlődik a szóban forgó dátum minden nyomorúsága.

Forrás: InterCom


Mindezt a film marketingesei és grafikusai úgy gondolták szimbolizálni, hogy a poszteren Murray karakterét

szó szerint bezárták egy ébresztőórába.

Ami viszont nagyon félrevezető, hiszen akkoriban, a kilencvenes évek elején-közepén sok olyan produkció készült, amelyben ez a manőver tényleg megtörténhetett volna – pár évvel később például maga a színész is játszott egy olyan műben (lásd a Space Jamet), amelyben űrlényekkel, illetve Tapsi Hapsival és rajzolt cimboráival kosarazott – szóval az órába zárt Phil nagyon is legitim koncepciónak tűnhetett a korabeli néző számára.


Muppets (2011)

Listánk kakukktojását hagytuk a végére, hiszen a Muppets esetében nem az történt, hogy

a stúdió emberei a biztosabb és nagyobb profit érdekében tódítottak egy kicsit, hanem egy viccesen felépített, szándékos átverésre alapozott marketingstratégiáról volt szó.

A poén lényege – és ezt erősítette a poszter is –, hogy az idilli sétányon, zöldellő fák közt andalgó, Amy Adams és Jason Segel által alakított pár képével úgy állították be, mintha egy romantikus filmmel állnánk szemben, amelynek az a címe, hogy Green with Envy, azaz Zöld az irigységtől. A zöld szín említésével persze Brekire, a békára céloztak, akit, ha ránagyítunk a plakátra (amit itt tehetünk meg), ott is láthatunk függeszkedni a színésznő feje fölött, a lombokban. A mókás hirdetést egy kamuelőzetes egészítette ki, ami szintén szerelmes mozinak állította be a filmet – majd a végén beáramlottak a muppetek...

Forrás: The Walt Disney Pictures


(via Looper)