Ilyen, amikor a magyarok csalnak és hazudnak

Megérkezett az első teaser a Csak szex és más semmi rendezőjének új filmjéhez, ami a Teljesen idegenek című olasz mű remake-jeként készül.

A hazánkban 2016 végén bemutatott Teljesen idegenek című keserédes olasz vígjáték hatalmasat ment/megy a magyar mozikban (is): másfél éve szinte folyamatosan műsoron van (ami nem kis szó, főleg mivel nem egy fősodorbeli blockbusterről van szó), és a görög, spanyol, török és francia remake után a magyar újra is elkészül belőle.

Teljesen idegenek. Forrás: Cinenuovo

 

Az eredeti filmet a rendező, Goda Krisztina (Csak szex és más semmi, Szabadság, szerelem, Kaméleon, Veszettek) és állandó alkotótársa, Divinyi Réka közösen írták át magyar viszonyokra. A veszélyes játékba kezdő baráti társaságot pedig igazi sztárparádé varázsolja elénk: a BÚÉK főszereplői Lengyel Tamás, Törőcsik Franciska, Elek Ferenc, Hevér Gábor, Szávai Viktória, Bata Éva és Mészáros Béla.

A mozikba pedig a szilveszteri őrület már decemberben beköszönt, hiszen a filmet december 6-án mutatják be. A BÚÉK sztorija szerint egy baráti társaság (szilveszterkor) úgy dönt, hogy egy játékkal fűszerezi meg a bulit: egész este mind a heten úgy telefonálnak és írnak vagy fogadnak üzeneteket a mobiljukon, hogy a többiek is láthassák, hallhassák azokat.

És ezzel el is kezdődik a hazugságok, átverések és simliskedések hosszú sora. Mert igazából mindenkinek van egy (vagy több) titka, szégyellnivalója, másik szerelme, másik élete – és hazudni általában könnyebb, mint őszintének lenni. Persze csak addig, míg le nem bukik az ember...


(via InterCom)