Itt a Lajkó – Cigány az űrben plakátja!

Az előzetes és az exkluzív jelenet után elkészült a poszter is.

Ahogy arról korábban többször írtunk, március 29-én bemutatnak egy új magyar filmet, amely az eddig látott részletek alapján „olyan, mintha Kusturica forgatta volna le A tanút a Mézga Aladár különös kalandjai storyboardjából”.

Lengyel Balázs bemutatkozó nagyjátékfilmjének cselekménye szerint 1957 elején a Nagy Szovjetunió úgy dönt, hogy baráti országai közül Magyarországnak ad esélyt, hogy innen kerüljön ki a földkerekség első kozmonautája, aki majd az első ember lehet az űrben.

Karmazsin Jenő elvtárs, a Kunmadarasi Vörösiszap Termelőszövetkezet elnöke tudja is, ki lehetne a legmegfelelőbb jelölt a nagy utazásra: Serbán Lajos, azaz Lajkó, ahogy mindenki hívja. Lajkó gyermekkora óta betegesen vonzódik a csillagokhoz, s egész életét egyetlen célnak rendeli alá: eljutni az űrbe. Mikor Lajkót kiválasztják az űrutazásra, még nem is sejti, hogy álmai nem véletlenül válnak épp most valóra. Bajkonurban egy különleges verseny során dől el, hogy a magyar, a német, az észt és a mongol kandidáltak közül ki lesz a szerencsés kiválasztott.

Forrás: Vertigo Média

 

A film plakátja a szovjet propagandafilmek hangulatát kívánta megidézni, miközben érezhető benne a szatirikus hangvétel. A poszteren rakétaként látható a film cselekményében hangsúlyos szerepet kapó kerti budi is. Az árnyékszéket a forgalmazó a Cinema City Westend mozi előterében is felállította, és ha szelfizünk vele, még nyerhetünk is. Lajkó szkafanderéhez is kapcsolódik egy nyereményjáték, így érdemes nyitott szemmel járnunk a belvárosban, ahol a különleges űrruhát egy vitrinben állították ki.

„A Lajkó a XX. század történelmének őrültségeit és sötétségét vígjátéki eszközökkel megmutató történet.

Hősei valós és kitalált figurák, helyszínei valós és képzelt vidékek, fordulatai valós és mágikus események. A XX. század nagyszüleink százada, az ő sorsaik nyögik azoknak a borzalmaknak a súlyát, amiről talán humorral lehet a legőszintébben beszélni, és ami kihat a mai generációk életére is” – nyilatkozta Lengyel Balázs rendező munkájáról.

A film címszerepét Keresztes Tamás alakítja, a további főszereplők Gyabronka József és Pálffy Tibor. Rajtuk kívül feltűnik még Papadimitriu Athina, Trokán Anna és Nóra, Szirtes Ági, Máté Gábor, Rajkai Zoltán, Trill Zsolt, Lukács Andor, továbbá német, ukrán és orosz színészek is.


(via Vertigo Média)